építészet : környezet : innováció

50 év után Nicolas Schöffer művei ismét Rómában kerülnek kiállításra

kezdés: 2018. november 20. CET 11:41vége: 2019. január 26. CET 11:41
2018. november 20-án, kedden 19.30 órakor kerül sor a Római Magyar Akadémia Galériájában (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) kerül sor a LUCE IN MOVIMENTO/MOZGÓ FÉNYcímű Nicolas Schöffer (1912-1992) monográfiai kiállítására.

A Római Magyar Akadémia és a kalocsai Nicolas Schöffer Gyűjtemény valamint a római Studio Farnese közös tárlata Nicolas Schöffer közel 40 művét (tus, ceruza, nyomat, kollázs, akril, installáció, szobor) tárja a római közönség elé. A kiállítás kurátorai: Mácsainé Éva Iván és Németh Pál.


50 év után Nicolas Schöffer művei ismét Rómában kerülnek kiállításra

Nicolas Schöffer szobrász, festő, építész, várostervező, videoművész, számítógépes grafikus, egyetemi professzor, művészetteoretikus, kísérletező művész Kalocsán született 1912. szeptember 6-án. Tanumányait a jogi karon majd a budapesti  Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Szőnyi Istvánnál is tanult egy ideig. 1936-ban, 24 évesen került Párizsba, ahol folytatta tanulmányait, és kezdetben festőként kereste a helyét a fény és a modern művészetek fővárosában. Alkotói munkássága 1947-től kezdett kiteljesedni. Elsőként konstruktivista jellegű térplasztikákat és reliefeket készített, ahol találkozott a tér és a mozgás összefüggő problematikájával. Ekkortól kezdett a térrel, úgynevezett térdinamikus konstrukciókkal foglalkozni, majd jöttek a fénydinamikus és az idődinamikus alkotások, melyek ötvözik a plasztikát a fénnyel, a mozgással, a hanggal, az idő múlásával.

1968-ban Schöffer Miklós már mozgó szobraiért kapta meg a Velencei Biennále nagydíját és lett világhírű, immár Nicolas Schöffer néven. A rákövetkező évben Rómában Schöffer műveivel nyitotta meg kapuit a híres római Studio Farnese. 1976-ban tért haza először Kalocsára. 1980-ban itt, egykori szülőházában nyílt meg a Schöffer Múzeum, melynek alapját az a gazdag, az életmű minden periódusát felölelő anyag teremtette meg, melyet egy évvel korábban maga a művész adományozott szülővárosának. 1980-ban a Chronos 8 fénytorony terveit ajándékozta Kalocsa városának, melyet 1982-ben állítottak fel a buszpályaudvarnál. 1982-ben beválasztották a Francia Akadémia Szépművészeti Tagozatába. Széleskörű munkásságát a francia állam a legrangosabb kitüntetésekkel, Becsületrenddel jutalmazta. 1992. január 8-án hunyt el Párizsban, montmartre-i műtermében. Alkotásai ma ott találhatók Európa és Amerika számos nagyvárosában.

A vernisszázst követően bemutatásra kerül a Római Magyar Akadémia legújabb IL CUBO nevű kortárs audio-vizuális projektje. Az est során a Falconieri Palota díszlépcsője egy pop up concept space-nek ad otthont. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő projekt első kiadása Nicolas Schöffer művészete előtt rója le tiszeletét. Az est során levítésre kerülnek a művész kísérleti filmjei kortárs magyar elektronikus zene kíséretében.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »