építészet : környezet : innováció

A MÉSZ aktivitása a Bécsi utcai üggyel kapcsolatban

Még az ünnepek előtt, de a szerkesztőség bezárása után érkezett hozzánk Borsay Attila levele, amit a MÉSZ nevében írt, s amelyben tájékoztat arról, hogy a MÉSZ milyen lépéseket tett a Bécsi utcai projekt ügyében.
A MUT állásfoglalással kapcsolatban az alábbiakat szeretném rögzíteni a MÉSZ nevében, kérem, hogy ez kerüljön nyilvánosságra:
 
  • a Magyar Építőművészek Szövetsége a legteljesebb mértékben egyetért a MUT határozott állásfoglalásával, az abban foglaltakkal, minden gondolatával azonosul.
  • a MÉSZ nem ül tétlenül, és az alábbi intézkedéseket hozta az ügyben:

    • a júliusi elnökségi ülést követően nyilatkozatot adtunk ki, amelyben hangot adtunk tiltakozásunknak;
    • a júliusi tokiói UIA elnökségi ülésen a legmagasabb szinten foglalkozott a kérdéssel, az UIA elnöke által aláírt tiltakozó határozatot a média segítségével nyilvánosságra hoztuk;
    • kezdeményeztük egy értékalapú programelemzés megindítását a belső kerületek védett épületeivel kapcsolatban;
    • kezdeményeztük a veszélyeztetett épületek védelmét a KÖH-nél;
    • a januári bejrúti régió II-es ülésen a Heritage munkabizottság elé fogjuk terjeszteni az egész ügyet;
Bár a helyzet nagyon bonyolult, tele nyilvánvaló jogszabálysértésekkel, a MÉSZ, mint egy több mint 100 éves szervezet a maga módján, a maga eszközeivel mindent megtesz a helyzet kulturált megoldására.
 
Borsay Attila
Magyar Építőművészek Szövetsége
 

vélemény írásához jelentkezzen be »