építészet : környezet : innováció

Bezzeg a dánok! — A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza

A koppenhágai 3XN építésziroda tervezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új központját Lausanne-ban. "Praktikus a mozgásban lévő homlokzat, mint ahogy a galambot formáló tető, ami a NOB béketörekvéseire utaló jelkép is egyben. Esővíz-gyűjtő, és napelemek is helyet kaptak rajta” — vázolta a koncepciót Kim Herforth Nielsen építész.

A koppenhágai 3XN stúdió alapítója és kreatív igazgatója Kim Herforth Nielsen monumentális projektjükről, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új központjáról szólva többször kiemelte, hogy a svájci kivitelezővel az IttenBrechbühl építészeivel együttműködésben ismét a legfontosabb üzenetüket fogalmazták meg: az építészet képes formálni a viselkedést. "Amikor hozzáfogtunk a tervezéshez, a NOB értékeit hívtuk ihlető segítségül, de elsősorban az lebegett a szemünk előtt, hogy itt minden, a komplett szervezet a mozgáson alapul. A dinamikus homlokzati kialakítás közvetíti ezt, mintegy megjelenítve az atléták mozgásának képszerű szegmenseit. A másik nagyon fontos gondolat pedig, ami a munkánk során vezérelt, hogy a sportsikerek a csapatmunkáról szólnak. Pierre de Coubertain báró öt karikáját idéző, impozáns tölgyfa lépcsősor kapcsolja össze az öt szintet, ami természetesen azzal az indíttatással készült, hogy használják is a liftek helyett: ezt ugye feltételezi az ember egy ilyen jellegű intézmény dolgozóiról. Szánt szándékkal alakítottuk úgy a lépcsőket, hogy az irodák és a közösségi terek között jártukban-keltükben minél több kollégával találkozhassanak az ittdolgozók, ezáltal is növelve a manapság egyre ritkuló személyes kommunikáció esélyét”. Az átláthatóság ugyancsak fontos kritérium az olimpiai játékok szellemiségében, tehát ki kellett találják, miként engedjenek be minél több fényt úgy, hogy közben a fenntarthatóság elve is érvényesüljön és ne kelljen utóbb feleslegesen hűteni a tereket a betóduló napfény miatt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects


„Hiszünk abban, hogy az építészet formálja a viselkedést”

A szerkezetében és működtetésében is környezetbarát, energia- illetve víztakarékos épület kevesebb hulladékot is termel majd. „Praktikus a mozgásban lévő homlokzat, mint ahogy a galambot formáló tető, ami a NOB béketörekvéseire utaló jelkép is egyben. Esővíz-gyűjtő, és napelemek is helyet kaptak rajta” — vázolta a koncepciót Kim Herforth Nielsen. A korábbi székház, a Chateau de Vidy környezetébe kellett integrálják az újat, amit a park nyújtotta játék lehetőségével oldottak meg, „Az épület alsó szintjét megemeltük, hogy utánozzuk a zöldet, és vigyünk egy kicsit a parkból is a házba” – mondta a dán építész. A Genfi-tó partján elterülő új NOB székház „földközelibb” konstrukció, a nagyobb egyenlőség, az emberközpontú szervezet célját követi. Ennek egyik pozitív példája máris él, hiszen a NOB szervezeteit és személyzetét, azaz mintegy 500 alkalmazottat sikerült egy tető alá hozni, az eddigi négy székhely helyett. „Hisszük, hogy a fény- és akusztikus megoldások összehangolásával mi tervezők is hozzájárulhatunk a gyümölcsözőbb közösségi élethez, hogy a jó példák formálják a viselkedést. Mi nem épületet, hanem installációt tervezünk.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székháza, Lausanne. Fotó: 3XN Architects


Kim Herforth Nielsen (1954) a 3XN iroda építész alapítója és kreatív igazgatója. A stúdiót a dániai Aarhusban, 1986-ban alapították Kim Herforth Nielsen, Lars Frank Nielsen és Hans Peter Svendler Nielsen építészek. A nemzetközi áttörést az 1990-es évek végén a berlini Dán Nagykövetség, valamint az amszterdami Muziekgebouw koncertteremmel érték el. A magas színvonalú projektek közül is kiemelkedik a Segerstedthuset Uppsalában, a Liverpooli Múzeum, az Odenplan pályaudvar Stockholmban, valamint a Royal Arena, az Ørestad College és a Blue Planet, Koppenhágában. A 3XN számos rangos díjat nyert, köztük a LEAF Award-ot (2006), a RIBA European Award-ot (2005 és 2011) és a RIBA International Award-ot (2009).



 

vélemény írásához jelentkezzen be »