építészet : környezet : innováció

Demokratizált múzeum Vilniusban

A mai múzeum sokszor még mindig az elit kiváltsága, de egyre többször nyílnak meg a legszélesebb nagyközönség felé. Litvánia legnagyobb kortárs gyűjteményéből most megnyílt MO Modern Art Museum Daniel Libeskind tervezte épülete minden elemében egy demokratikus múzeumteret kíván megteremteni. Bán Dávid írása.

Míg Amerikában jól meggyökerezett hagyománya van, s Nyugat-Európában is találunk rá élő példákat, a volt szocialista blokk országaiban nehézkesebb a magán kezdeményezésű és fenntartású múzeumokat sikeressé tenni. Magyarországon, sajnos jóformán lehetetlen, láthattunk pár sikeresnek induló, de idő előtt kimúlt kezdeményezést, például az Andrássy út két, egymás szomszédságában álló, kialítási és műgyűjtési célra felújított palotájában, de talán a legfájóbb, a nemzetközi trendekbe is teljesen jól beleilleszkedett újpesti MEO korai halála. Az Újpest-Városkapu melletti korábbi bőrgyár épületeiben Bényei István példásan ötvözte az ipari emlékeket a kortárs kiegészítésekkel, üveghidakkal, a belülről színesen megvilágított polikarbonát homlokzattal. A bezárt üzemcsarnokban jól kialakított, szellős és kellően tagolható kiállító terekbe 2001-ben költözött az eredeti, állandó tárlattal rendelkező múzeumi elképzelést akkor már feladó, befogadó helynek elképzelt MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény. A Kováts Lajos és Winkler Márton alapította, Bencsik Barnabás szakmai vezetésével működő, sikeres lendülettel induló vállalkozás azonban szomorúan hamar, alig három év után bezárta kapuit. Az elhagyatott épületek mögött ma hatalmas lakópark beruházás zajlik. Sajnos az utódként is felfogható, szintén magánkezdeményezésű, Horánszky utcai A.P.A! sem maradt sokáig talpon.

MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest, Bényei István. Fotó: fovarosi.blog.hu


Csak drukkolni tudunk, hogy a nemrég megnyílt vilniusi MO Modern Art Museum lendülete jóval tovább tartson, esetleg tanulván régió – ezzel most beleértve hazánkat is – hibáiból, életképesebb üzleti konstrukciót dolgozzon ki. Danguolė Butkienė és Viktoras Butkus tudós- és filantróp házaspár jó pár éve gyűjt kortárs műveket, a közel 5000 darabos kollekciójuk egészen az 1960-as évekig nyúlik vissza és tulajdonukban van a mai és közelmúlt litván művészetének számos jelentős darabja. Az általuk korábban alapított, nonprofit művészeti alapítvány nőtte ki magát annyira, hogy megérett egy állandó, a nagyközönség számára is nyitott múzeum létrehozására.

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

A vilniusi városközpont határán, nagyjából két évvel ezelőtt kezdték lebontani az akkor már egy ideje bezárt és elhagyatott, korábban fontos szerepet betöltött Litvánia Mozi épületét, hogy a helyén a lengyel-amerikai sztárépítész Daniel Libeskind tervei alapján megszülethessen az MO Modern Múzeum. Butkienė és Butkus nem véletlenül kérte fel Libeskindt, hiszen számos, a teret merészen kezelő, mindenki számára elérhető, befogadható, ugyanakkor többletjelentéssel bíró múzeumépületeit világszerte ismerik és elismerik. Korszakalkotó volt a berlini Zsidó Múzeum igen erős emocionális jelentéssel felruházott térkialakítása, amit hasonló módon „ismételt meg” a manchesteri Imperial War Museum North esetében is. Butkus ikonikus és demokratikus múzeumépületet szeretett volna létrehozni és ehhez számukra Libeskind tudta a legjobb választ nyújtani. A világszerte tucatnál is több hatalmas múzeumot és kulturális teret megalkotott építész számára éppen a hely intimitása, a korábbi munkáihoz képest visszafogottabb mérete tette a projektet izgalmassá.

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

A falakkal körülhatárolt középkori belső városmag és a 18. századi kiépítés határán létrejött múzeum épülete egyfajta városkapuként is funkcionálni kíván, amely kapcsolatot teremt a múlt és a jelen között és egyben utat mutat a jövő felé is. Az épületet a már megszokott módon, éles pengékkel formálta meg Libeskind, ezúttal a tömböt szabályosan kettévágta, a hasadékban pedig egy drámai hatást keltő lépcsősort helyezett el. A kifelé alapvetően minilista, világos burkolatú homlokzattal nyitó épület első ránézésre szerényen, visszafogottan, semmiképpen nem hivalkodó módon húzódik meg a történelmi környezetben. A drámai hatást a két átellenes sarkot összekötő, mintegy hatalmas bálnaszájat formáló hasadás és az abban elhelyezett feljáró lépcső kelti. Mindez pedig a belső térben is nagyon következetesen, igaz meglepő formai változatossággal folytatódik tovább.

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

A szintén visszafogott, a fehérre és feketére alapozó színvilágú belső térnek központi eleme a szalagszerűen körkörösen felfelé csavarodó csigalépcső, amely mintegy, a kazettából épp kiszabaduló fénykép negatívtekercsként hullik alá. Az utca felőli zártság a belső metszés által kirajzolt udvarban nyílik meg és erre néznek hatalmas, fekete kerettel körberajzolt üvegfelületek is. Ezek kialakításánál állandóan visszatérő formát adnak az éles szögek, kiszögelések. A metszésbe elhelyezett lépcsősor felső része már egy önálló, de a lépcsőzetességet is jól kihasználó teraszrendszerré bővül, amely agoraként funkcionál, szabadon használhatják a városlakók, de emellett a múzeum is kültéri eseményeket, fórumokat, beszélgetéseket, előadásokat is tervez ide. A külső, nyilvános tér, a hatalmas üvegfelületek hatására jóformán észrevétlenül folyik bele a belső, már zártabb világba, avagy éppen a belső a külsőbe. A benti kiállítások ezáltal a külvilág számára is megnyílnak, valamiképpen leomlanak a határvonalak a kint és a bent, a magán és a közösségi szféra között, ezzel érünk el az alapítók által megfogalmazott nyílt, demokratizált múzeum elképzeléshez is.

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow

MO Modern Art Museum, Vilnius, Daniel Libeskind. Fotó: Hufton + Crow


A belső térben természetesen megjelennek a ma elengedhetetlen múzeumi kellékek, a flexibilis kiállítótermek és korszerű műtárgyraktár mellett kávézó és könyvesbolt, a múzeumpedagógia terei, valamint egy szintén rugalmasan alakítható multifunkcionális előadóterem is létesült. Az épület legfontosabb üzenete azonban mégis csak a nyitottsága, átláthatósága, s ezáltal a külső, az utca életének bevonása a múzeum, korábban az elit számára megtartott zárt világába.

Bán Dávid

vélemény írásához jelentkezzen be »