építészet : környezet : innováció

Elhunyt Kapy Jenő

2019. augusztus 19-én, 77 éves korában elhunyt Dr. Kapy Jenő Ybl Miklós-díjas és Kotsis Iván-emlékdíjas építész, festőművész, építészgenerációk legendás oktatója. Az Építészfórum egykori szerzőjeként is búcsúzunk tőle. 

77 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Dr. Kapy Jenő építész. Munkásságát Ybl-díjjal és a szakmai fair play-díjának számító Kotsis Iván-emlékdíjjal ismerték el, 2009-ben pedig Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Több építészgeneráció azonban személyes emlékeket is őriz róla, hiszen évtizedekig tanított a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán.

Kapy Jenő 1942-ben, Kassán született. 1967-ben diplomadíjjal végzett a BME Építészkarán. 1974-1976 között végezte el a Mesteriskola III. ciklusát. 1998-ban DLA fokozatot szerzett a Műegyetemen.

1968-1970 között a Lakóterv, majd 1990-ig az Iparterv vezető tervezője. 1990-től a Szent István Egyetem Építéstudományi Karának rendes tanára, illetve a DÓM Építészműterem, valamint a Kapy&Társai Építészstúdió vezető tervező építésze. 1990-ben megalapította a SZIE Ybl főiskolai karán a posztgraduális tervezés szakmérnöki képzést, ahonnan számos tehetséges hallgató került ki.


Kapy Jenő: Rakodóépület a MAHART Szabadkikötőben. Kép forrása: kapyjeno.hu


Kapy Jenő építészeti gyakorlatát hazai összehasonlításban erős elméleti tudása és tájékozottsága tette sajátossá. A nemzetközi szakmai irányzatok ismerete munkáinak sokszínűségén is tükröződött: a ceglédi Hűtőház produktivista szemlélete, a Kohászati Gyárépítő Vállalat minimalista felfogású tápiószelei épülete (a színdinamikusként közreműködő Fajó Jánossal közösen), illetve a hazai dekonstruktivizmus ritka emlékei közé tartozó rakodóépület a MAHART Szabadkikötőben sajátosan sokoldalú életművé állnak össze. Hollókőn felépült művelődési háza a haza kortárs téglaépítészet sajátos, kontextusára érzékeny emléke. Emellett oktatóként Botzheim Bálinttal a parametrikus design kurzusát vezették a SZIE építészhallgatói számára.

Magyar munkái mellett több ipari létesítményt tervezett Irakban, Algériában, Németországban és Olaszországban, illetve saját irodájával rekonstrukciós munkákban is részt vett. Elemzések és kritikák jó tollú szerzőjeként is ismertté vált, az Építészfórumon megjelent írásai közül a Pelényi Margit Pécsi szociális lakótömbjéről szólót emeljük ki.

Nyugdíjazását követően festőművészként alkotott, utoljára 2018-ban, Piliscsabán nyílt önálló kiállítása.

Az alábbiakban saját szövegével idézzük meg az építész emlékét, amelyet eredetileg 2006-ban, a Kotsis Iván-emlékérem átadása alkalmával közölt az Építészfórum.


Kapy Jenő önvallomása


Az életemről

Pontosan a II. világháború közepén születtem Kassán, a bombázások alatt, apám hadosztályparancsnok, kint az orosz fronton, apai nagybátyám az evangélikus egyház püspöke, háború utáni meghurcoltatások, kitelepítés, teljes vagyonelkobzás, anyám 25 évvel fiatalabb apámnál, végig kitart mellette, én X-esnek számítok, egyszóval a szokásos történet: egész életem – a fogantatástól kezdve – a megtapasztalás, a tanulás folyamata, újra és újra, mindig, mindmáig. Életemet karmának fogom fel, de tudatában annak, hogy az emberi élet a legértékesebb gyémánt, nem lehet elmenni a piacra életet venni, azt készen kapjuk, amelyen szüntelenül dolgoznunk kell.


A tanítókról

Van egy barátom, hiper-aktív kisgyerekekkel foglalkozik, iszonyatos küzdelmekkel, önfeláldozó módon. Nincs hírnév, de irigység sincs, vagy féltékenység, nincsenek komplexusok, csak a feladat van, önmagával küzd. Nagy tudósok hivatkoznak tanyasi tanítójukra, hogy mindent tőle tanultak. Nagyon tisztelem a középiskolai tanárokat is, profik és névtelenek, de az egyetemi, főiskolai tanárság már címet rangot jelent, büszkék vagyunk állásunkra, azt gondoljuk fontos személyek vagyunk, mert oda van írva nevünk mellé VIP. Indiában amikor azt mondják valakinek, nevezd meg magad, a válasz az, hogy csak Istennek van neve. Semmiféle szent irodalom nem mondja, hogy legyél ez, vagy az, hanem azt, hogy legyél emberré, és segíts másokon.


A tanítványokról

A hallgató küzd saját magával, és a tanár ehhez csak asszisztál, ill. módszert ad: hogyan kell rajta maradni az úton, amelyet választott, vagy vissza tudjon térni, ha letért, legyen ereje, és maradjon hite. A tudás megtapasztalás az iskola-adta feladatokban. Tanítvány akkor lesz valaki, ha megérett arra, és akkor jön a mester, aki rátalál. Nem a tanítvány választ, hanem fordítva, mert tanítani csak azt a tanítványt lehet, aki be is tudja fogadni a tanítást.


A gondolkodásról

A gondolkodás minősége meghatározó. Nem lehet csak úgy gondolni bármit, a gondolkodásnak ugyanúgy törvényei vannak, mint a természetnek. Van szerkezete, sőt ez megegyezik a világrenddel, és ezen megegyezés által ismerheti meg az ember például önmagát. A gondolkodás folyamat, amelyben az meg is haladhatja önmagát, gondolkodásunkkal átléphetjük egyéni életünk határait. A gondolkodásnak ezért önálló jelentősége van. A tanító elsősorban gondolkodni tanít meg, ehhez módszert ad, és csak másodsorban ad át ismereteket. Féléves feladatoknál én sohasem a végeredményen mérem le tanítványom fejlődését, a végeredmény – úgymond – el is maradhat, de a gondolkodás folyamatainak állomásait be kell mutatnia. A magasabb rendű képességek kifejlesztéséhez a gondolkodás igen terhes munkáját vállalni kell. A lét magasabb szférái csak szigorúan szabályozott gondolkodással közelíthetők meg. Sokan akarnak, művészi képességekhez jutni valamiféle belső „látás” által, munka nélkül, de ez nem megy, mert azokhoz belső szilárdság kell, olyan, amelyhez csakis gondolkodásunk módszeres megtisztítása vezethet el bennünket. Tehát helyesen kell gondolkodnunk és megtisztított elmével. Az elme megtisztításának szintén vannak technikái, amelyeket tanítani kellene minden iskolában. Ezek önmegfigyelési és koncentrációs gyakorlatokkal sajátíthatók el.


A helyről

Sohasem értettem, miért kell olyan környezetbe beavatkozni, amely valójában rendben van. Nem szeretem, ha tanítványaim – úgymond – szép környezetet választanak tervezési feladatukhoz, ezeken a helyeken a beavatkozás sokszor csak rombol. Beavatkozni azokon a helyeken kell, és szükséges, amelyeket elhagytak az elementárok, a hely szellemei, amelyek ezáltal halottá váltak, vagy azokon a helyeken, ahol az elementárok korábbi, romboló beavatkozások eredményeként fogságban vannak. Egyre több az ilyen elhagyott és leromlott hely. Az ilyen feladatok persze nem látványosak, nincsenek minták, sztereotípiák, magad vagy, magaddal küzdesz, és senki nem figyel oda, nincsenek versenytársaid sem, viszont beteljesíted a törvényt, amiért a világon vagy.

Keresd ezeket a helyeket!


A szeretetről

Teremtő sodródás ragadja magával az alkotó embert valamiféle szellemi sűrűsödés felé, amelyben minden egyes személy arra lesz hivatott, hogy elérje szupraperszonális, önmagát meghaladó fokon személyes minőségét. Teilhard de Chardin szerint a szubjektumnak ezen változása, mint kollektív reflexió, a földgolyó globális pszichologizmusának önmagára való központosulását jelenti. A személyiség tehát várhatóan egyre jobban felértékelődik, és jellemzője az lesz, hogy valamiféle ember feletti agapé, (áldozatokat vállalni tudó szeretet) lehetőségét igyekszik elgondolni, és megvalósítani. Jelen korunkban ezt a mintát a valóban világítani képes művészek hordozzák.


Az anyagról

A művész a fizikai létformákkal, az anyaggal bíbelődik, de valójában a pszichológiai teljesítményekben megjelenő elkötelezettségét, az agapét a szilárdból kiindulva materializálja, energiává alakítja. Emberen túli tudat felé tart, miközben krisztusivá teszi az anyagot. Az anyagra irányuló tudatosság abban a felismerésben válik fontossá, amelyben kimondható, hogy minél fejlettebb a fizikai test, az anyag, annál fejlettebb szellemi minőségek lesznek arra irányulva megtapasztalhatók. Teilhard az anyag szíve XX. századi jelképének az izzó acélt tartja. Azt mondja, hogy „Jézus központjában már nem bíbor folt van, mint a XVII. századi Jézus-szíve ábrázolásokban, hanem izzó forma, amelynek ragyogása minden körvonalat elborít: először az Isten-Ember vonásait, aztán minden dolog kontúrját, ami körülveszi.” Maga az élet az anyag méhéből való özönlésként is leírható, ugyanakkor azonban az anyag nem válik egyre szilárdabbá, sőt – és ezt már Lars Spuybrock mondja – egybeolvad médiabeli ábrázolásával, a szilárd felől a képlékeny felé, majd a feloldott állapot felé tolódik el. A technológia, az anyagra irányuló cselekvés csak fenti értelmezésben válhat a művészi gondolkodás tárgyává.


Az egóról

Vannak alapérzékeink, amelyek érzékszerveinken keresztül alakulnak ki a gyermekkorban. Aztán vannak szellemi érzékeink, amelyek az előbbiekkel polaritásban, a felnőttéválásban játszanak szerepet. Ilyen például az Én-érzet, mint legfejlettebb, ez a kisgyermekkorban kialakuló legkorábbival van kapcsolatban. Ha gyermek tapintás-érzékelése nem megfelelően fejlődik, (például szülei állandóan műanyag játékokat adnak kezébe), akkor felnőtt korában embertársait tárgynak fogja tekinteni. Az Én-érzékelés azt a képességet jelenti, hogy Egy-nek tudom érezni magamat a másik emberrel. Az ego ennek az ellenkezője, a beteg, nem megfelelően fejlődött Én-érzék megjelenési formája, amikor én vagyok fontos, mert belőlem csak egy van, a másik nem fontos, mert abból sok van. Tizenkét érzékelésünk van, az Én-érzékelés a legbonyolultabb, legkésőbben fejlődik ki, mint mondottam, és kapcsolatban van a kozmikus tudattal. Minden fejlett, alkotó személyiség, sajátja kell legyen, mert csak a teljes szubjektum képes hordozni, betöltve feladatát, egy jelen kor hétköznapi kultúráját meghaladó kultúra jegyeit.


A műhelyről

A szubjektum felértékelődése nem azt jelenti ki, hogy az ember egyedül van, hanem azt, hogy cselekedeteiért, gondolataiért felelősséget kell vállalnia, nem háríthatja át azokat másra, vagy a közösségre. A szubjektum közösségben, a közösségért cselekszik, (erről már Patrick Geddes is beszél), és ennek tudatosságát erősíti a „szent együttlét” (szanszkrit szóval: szat-szang), amely a személyiség fejlődésének egyik legfontosabb feltétele. Mesterképzés szintjén már nem órák vannak, hanem fenti értelmezésben szükségszerű szent összejövetelek. Mindenféle műhelynek, alkotás-lélektani szempontból, csakis ez lehet az alapja, a műhely a szent együttlétek fizikai, és spirituális értelemben létrehozott kerete.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »