építészet : környezet : innováció

Hol tart ma a magyar városépítészi szakma?

Miközben panaszkodunk és siránkozunk (én is éppen ezt teszem), azonközben a szakma színvonala, a szakemberek kompetenciája gyors ütemben értékelődik le, a szakmai prostitúció szélesedik, a hozzá-nemértés és a korrupció szépen maga alá temeti mind az építészetet, mind a településtervezést.
Kerekes György hozzászólása az Urbanisztika 80 / Ünnepi tanszéki értekezleten elhangzott előadásokhoz.

Budapest - a felújítás előtt álló Margit híd - fotó: vm
Nagy érdeklődéssel olvastam Meggyesi Tamás professzor (A globalizáció urbanisztikája) és M. Szilágyi Kinga egyetemi tanár (Urbanizációs trendek – Környezetminőség) előadásának írásos anyagát az Építészfórumon. Őszintén lenyűgöz a mai urbanisztikában, városépítészetben aktív hazai szakemberek tudása, különösen, amikor világméretű trendekről, globális problémák feltárásáról van szó. Szinte visszatérően jelentkeznek valamennyi értékelésben a környezetszennyezésből, a közlekedésből, a szuburbán területek funkcionális és építészet-esztétikai monotonitásából adódó gondok. (Külön cikket is megérdemelne egyébként az urbanisztika és az építészet viszonyának tisztázása). Hasonlóan komoly problémákról hallhatunk és olvashatunk a tőke minden városbarát gondolatot elsöprő erejéről. Valamennyi, a városépítés jelenlegi sanyarú helyzetével kapcsolatban elmondott és leírt ellentmondás igaz, csak örülni lehet annak, hogy komoly szakemberek felismerik és megemlítik ezeket.

Csakhogy. Miközben panaszkodunk és siránkozunk (én is éppen ezt teszem), azonközben a szakma színvonala, a szakemberek kompetenciája gyors ütemben értékelődik le, a szakmai prostitúció szélesedik, a hozzá-nemértés és a korrupció szépen maga alá temeti mind az építészetet, mind a településtervezést. A szabályalkotók a szabályozók állandó szigorításával akarják megakadályozni az előbbiekben említett folyamatot, miközben további kiskapukat nyitnak a kijátszásukra, a szakhatóságok újabb és újabb kanyarokkal nehezítik a tervezés és a jóváhagyás procedúráját, közben a döntéshozók kényük-kedvük és az éppen aktuális politikai széljárás szerint úgy hozzák a rendeleteket, ahogyan éppen a döntéshozás pillanatában jólesik nekik.

Nem csak az a baj, hogy a „karvalytőke” mindent le akar tarolni, hiszen – amint egy, a cikkhez hozzászóló írja – a profitszerzés a dolga. A legfőbb probléma az, hogy a helyi és az országos politika elv nélkül kiszolgálja, sőt segíti a „lerablás” folyamatát. Egyre többen vannak, akik egy lóért is eladnák az országot.

Még húsz évvel a rendszerváltás után sem természetes, hogy a települések egészséges fejlődéséért felelős önkormányzatok komplex közép- és hosszútávú fejlesztési stratégiát (koncepciót) dolgozzanak, vagy dolgoztassanak ki a településük (kerületük) számára. De azokban az esetekben is, amikor nehezen, de mégis megteszik, a gyakorlatban nem követik az általuk egyébként jóváhagyott cél- és feladatrendszert. Ad hoc döntenek, mert ez a módszer felel meg leginkább politikai - és önös pénzügyi – érdekeiknek.

a befejezés előtt álló Üllői út 48. irodaház; építész Bolla Ákos, társtervező: Litkey Csaba - fotó: vm
Ha készülnek szabályozási tervek, azok csak addig érvényesek, amíg egy újabb agyroham következtében valakinek nem jut eszébe valami, a jóváhagyottól eltérő gondolat, akkor jön a módosítás és már kész is az új döntés. Csoda, hogy a profitszerzésre orientált beruházók olyat és azt építenek, amilyet nem szégyellnek (hiszen, ha van az a pénz…)? És akkor a települési főépítészek megkapják a politikusoktól az ukázt, mi tervezők pedig elkészítjük a terveket. Ráadásul, olyat, amilyet a beruházók kívánnak, mivel az önkormányzatok immár nem akarnak (vagy nem képesek) fizetni a városrendezési tervekért, a tervezési díj kifizetését pedig átruházzák a befektetőre, aki – természetesen – „a pénzéért” azt a megoldást akarja látni, ami számára a legkedvezőbb, függetlenül attól, hogy mi a település érdeke. Ha nem az általa igényelt terv készül, egyszerűen nem fizeti ki a tervet, és kész. Pereljetek be, mondja mosolyogva, hiszen tudja, hogy nem tesszük meg, mert mögötte van az erő. A főépítész az esetek többségében pedig hiába küzd a szakmai érdekekért.

„Lefekszünk” hát. Hivatkozhatnék arra, hogy ez a szakmánk, ez a megélhetésünk, ezt gyakoroljuk, ki több, ki kevesebb ideje, egy „kicsit” meg is szerettük még akkor, amikor ez a munka örömet tudott okozni nekünk. Hol van az a szervezet, amely megvéd bennünket akkor, amikor ellenállunk az esztelen döntést követő igénynek? Jön egy másik tervező, és bagóért megcsinálja azt, amit mi visszautasítottunk. Valaki figyel erre, van az ilyen lépésnek következménye? Nincs. Hol van ilyenkor egy szakmai érdekvédelmi szervezet? Hol van ilyenkor a kamara? Ez a verseny velejárója? Ugyan már!

Az elszabadult helyzetben eltűnik a szakmai gondolkodás, mert agyonszorítják a fölöslegesen bonyolult szabályozók, a szakmai vélemény nem artikulálható, mert földbe döngöli a beruházást támogató politikai erő, a szakmai felelősségtudatot elnyomja a megélhetésért folytatott harc. Kijátszható, mert nevetséges a településtervezés esetében a közbeszerzési eljárás, hiszen nem a minőség, a gyakorlat és a hozzáértés, hanem kizárólag az ár alapján születik döntés. Mit tesz ilyenkor a tervezők egy része (a nagyobb rész)? Nem gondolkodik, olcsón elvállalja a munkát, és aláveti magát a politikusok által támogatott befektetői igényeknek.
Hol van ma már a városképet befolyásolni képes városépítési koncepció? Sehol. Helyettesítik a ráksejtszerűen elburjánzott jogszabályok, holott tudjuk, hogy a jogszabályok nem pótolják az építészi kreativitást. Hol van ma már egy települési arculatot meghatározni képes főépítész? Sehol, mert az esetek többségében a laikus (jóindulatú kifejezés!) politikus dönt szakmai kérdésekben, anélkül, hogy igazán értene ahhoz, amiről dönt.

Véleményem szerint mind a településtervezési, mind a vele szorosan összefüggő építész szakma ma mélyponton van. Arat a dilettantizmus.

Mit lehet tenni? Többek között:

  • új alapokra kell helyezni a településtervezés- és jóváhagyás rendszerét, módszereit, ennek érdekében:
  • át kell tekinteni a vonatkozó jogszabályokat, és a szakmai logikának és a gondolkodás szabadságának visszaállítása érdekében, erőteljesen csökkenteni kell a számukat;
  • ki kell emelni a főépítészeket a helyi politikai alapon működő önkormányzatok fennhatósága alól, hogy szakmai munkájukat ne lehessen politikai érdekek szerint irányítani;
  • a tervezés folyamatába a mainál jóval erőteljesebben be kell vonni a civil szervezeteket, amelyek mellé a Magyar Építész Kamara és/vagy a Magyar Urbanisztikai Társaság biztosítson elfogulatlan és egzisztenciálisan nem kiszolgáltatott szakembereket;
  • meg kell szüntetni a településtervezésben a visszaélésre alkalmat adó közbeszerzési eljárásokat, továbbá el kell érni, hogy mind az építész-, mind a településtervezők a Magyar Építész Kamara által meghatározott tervezési díjszabás alapján dolgozhassanak;
  • a szakma elfogadtatása és népszerűsítése érdekében sokkal jobb kommunikációt és lobby-tevékenységet kell folytatni;
  • utoljára, de nem utolsó sorban: a jelenleginél sokkal szorosabb szakmai összefogásra, szakmai szolidaritásra van szükség.


Kerekes György
építész és településtervező

6 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »