építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Keresztmetszet és kitekintés - interjú Szigeti Szilvia kurátorral

Hol a magyar design helye Európában - és hol Kelet-Európában? A madeinhungary kiállítások 12 éve segítenek kiigazodni a hazai design szcénában, míg a MeeD 5. éve adja ehhez a nemzetközi kontextust. Szigeti Szilviával, a kiállítások egyik kurátorával a nemzetközi tárlat szervezésének kihívásairól, a civil bázis erejéről, és a hazai kreatív ipar problémáiról - például arról, hogy a projektalapú pályázatok helyett mire lenne szükség - Varga Csilla beszélgetett. 

Varga Csilla: A madeinhungary kiállításnak ez a 12. éve, a MeeD - Meeting of European and Central European Designers ötödik alkalommal csatlakozik hozzá [vásárnapig mindkét tárlat megtekinthető az Új Budapest Galériában]. Szervesen összekapcsolódik a két kiállítás? Kezelhetjük őket egyben?

Szigeti Szilvia: Igen is, meg nem is. 2004-ben kezdtük először a Lakástrend és Design keretén belül a magyar designerek bemutatását. A kollegák kérésére vettük át a feladatot – korábban Halasi Rita Mária csinálta a Mai Magyar Bútortár című kiállítást 1999-2003-ig, utána kellett valaki, aki átveszi tőle ezt a szerepet. Akkor már Radnóti Tamással volt mögöttünk legalább 50 nagy rendezvény, ezért tudták, hogy mi képesek lehetünk ennek a szervezetét megteremteni. Így 2004-ben a Lakástrenden belül önálló tárlatként kezdtük el szervezni a madeinhungary-t. A kiállítás főszervezőinek szívügye volt a hazai szcéna bemutatása és támogatása, nekik rengeteget köszönhetünk. Ezek a kiállítások a Szépművészeti Múzeumban indultak, majd 2000-től a Műcsarnokban rendeztük őket egészen 2011-ig. 11 éven keresztül ez egy nagyon jó, profitorientált 5 napos kiállítás volt, melyen belül a magyar rész mindig nonprofit volt, azzal a céllal, hogy platformot adjon a hazai tervezőknek. A pályázatok elszámolása miatt egy kis önrészt a kiállítóknak is kellett vállalniuk, de mindig figyeltünk rá, hogy ez csak névleges összeg legyen, soha ne emelkedjen 15 000 Ft fölé fejenként. Eleinte a szervezést csoportokra osztottuk, team-vezetőket választottunk – belsőépítészeket, bútortervezőket –, akik önmagukat szervezték, területenként kiválasztották a tervezőket és egy látvány köré szervezték a válogatást. Mi Tamással magát a kiállítást fogtuk össze, koordináltuk. Az évek során sajnos egyre kisebb lett a magyar szekció kiállítási területe – a Műcsarnok által kért bérleti díjat a főszervezők a nonprofit jelleg miatt nem tudták felénk tovább érvényesíteni, viszont a többi cég számára kellett a hely. 2010-ben vége lett a Műcsarnokkal való együttműködésnek is és a Millenárisra került a kiállítás. Ez nem volt egy szerencsés változás, ráadásul jött a válság is az összes hatásával együtt, a Lakástrend kiállítás pedig megszűnt – ami nagyon szomorú, mert kitűnően tudtunk együtt dolgozni.


Határtalan design - fotó: Darabos György



2012-ben éreztük, hogy újabb forrásokat kell találnunk, mert az NKA-tól nem számíthattunk elegendő támogatásra – ekkor pattant ki a fejünkből, hogy pályázunk a Visegradi Alapnál. A sok év után amúgy se ártott volna megújítani a kiállítást, ezért úgy döntöttünk, belefogunk egy visegrádi pályázatba, és a magyar tervezők mellett a régióból szlovák, cseh és lengyel designereket is bemutatunk. Először csak 2-3 tervezőt hívtunk, óvatosan csak "Small Grantet" pályáztunk – de annyira bejött a networking a külföldiekkel, olyan új hangulatot és szakmaiságot adott a kiállításnak, hogy láttuk, ez a jó csapás, így 2012-ben elkezdtük szervezni a MeeD (Meeting of European and Central European Designers) tárlatokat.

Azért kell a két tárlatot külön néven nevezni, mert külön is pályázunk rájuk – a madeinhungary-re a Nemzeti Kulturális Alapnál, a MeeD-re a Visegrád Fundnál. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy miért neveztük meg külön az európai és közép-európai tervezőket. Nos, ennek az az oka, hogy az azonosság mellett a különbségeket is érzékeltessük – a keleti blokkban töltött 40 év megtette a hatását, és bár azóta nem érzem, hogy elzártan gondolkodnánk, hiszen kiállítunk nemzetközi vásárokon, trendfigyelők vagyunk, a lehetőségeink továbbra is nagyon mások, mint a Nyugat-európai tervezőké. Ezért úgy gondoltam, fontos, hogy megkülönböztessük, a kiállítás nevében is felvállaljuk ezt a különbséget.

Az általános európai vonalat eleinte a visegrádiakon kívül minden évben más-más ország meghívott előadói képviselték, majd tavaly fogalmazódott meg, hogy lépjünk tovább és ne csak elméleti kapcsolatrendszert keressünk a többi európai országgal, hanem tágítsuk a kiállítók körét, és hívjunk meg a régión kívül is designereket – ezúttal a skandinávokra és a baltiakra esett a választás. Nekem kitűnő munkakapcsolatom van a Finnagoraval, és erős kapcsolatrendszerem a finnekkel – korábban jártam is Helsinkiben a Marimekkonál – , megtisztelő volt, hogy nyitottak is voltak az együttműködésre. Elhatároztuk, hogy az összes skandináv országból hívunk tervezőket. Izgalmas turbulens fejlődés zajlik a balti államokban, komoly kölcsönhatás tapasztalható a skandináv design-nal, ezért kézenfekvő volt, hogy balti tervezőket is hívunk.

Egy ekkora kiállítás megszervezéséhez, a tárgyak ideszállításához, az emberek utaztatásához, elszállásolásához rettenetesen nagy büdzsé társul, és tudtuk, hogy nekünk ennyi pénzünk nem lesz – tehát túl azon, hogy pályázatokat írtunk és támogatókat kerestünk, nagyon nagy részben a kapcsolatokra kellett támaszkodnunk. Szerencsére mögénk álltak a különböző kulturális intézetek, követségek, a Magyar Külügyminisztérium is, és végül az összköltségvetésünk 2/3 részét a természetbeni juttatások tették ki, egy rendkívül jó civil bázis alakult ki. A pénz, amit nagyobb részben a Visegrád Fundtól és az NKA-tól kaptunk, sajnos csak a kiállítás installálására - világításra, szőnyegezésre - és promózására - szórólapok nyomtatására, profi, szinte intézménypótló szerepet betöltő honlap létrehozására - volt elég. Minden mást a segítő kapcsolatok révén tudtunk megoldani.

Most keresem a kiállítás jövőjét, mert a Bálna helyzete bizonytalan – ahhoz, hogy pályázni tudjunk, befogadó nyilatkozatra van szükség, amit ebben a pillanatban senki nem tud és mer kiadni. A kiállítás túlélési lehetőségét kell kitalálnom, hogy hol, hogyan, milyen összefüggésben lesz a jövőben.


Határtalan design - fotó: Darabos György



VCs.:
Hogy néz ki a gyakorlatban egy ilyen nagy területet lefedő kiállítás szervezése? Hogyan válogattad ki a bemutatandó munkákat a magyar és a nemzetközi részre?


SzSz.:
A magyar és a külföldi rész egészen más történet. A magyar tervezőkkel jól ismerjük már egymást, egy ilyen kiállítás kicsit egy önépítési, kapcsolatépítési folyamat. Arra aggályosan figyelünk, hogy a címbeli határtalan design azon túl, hogy a műfajon belüli határtalanságot jelentse – tehát a low-budget termékektől kezdve a kisszérián keresztül, a sorozatgyártott termékekig minden jelen legyen –, szeretnénk generációk között is hidat verni. A magyaroknál megtalálhatóak a legfiatalabbak, különböző egyetemek képviselői, a feltörekvők és a 40-50-es generáció, sőt, a 82 éves Pájer Emília Ferenczy Noémi-díjas textilművész is kiállít velünk, aki sokunk tanára volt az egyetemen.

A külföldiek válogatása egyrészt komoly nemzetközi és az anyaországokban zajló kiállítások, design rendezvények anyagait átnézve kialakiítottunk egy 10-12 tervezőből álló preferencialistát, a kiválasztott tervezőkkel felvettük a kapcsolatot. Majd jött a pragmatizmus, az időpontegyeztetés illetve a szállítás szervezése. Tudtuk, országonként milyen segítséget kapunk az intézetektől, egyeztettünk pl. az autók méretét, ami meghatározta, hogy egyeltalán mit tudunk elhozni abból, amit megálmodtunk.


Határtalan design - fotó: Darabos György



VCs.: Ennyire praktikus szempontok határozták meg a válogatást? Volt olyan munka, amit szívesebben bemutattál volna, de le kellett róla mondani, mert például túl nagy volt?

SzSz.: Persze. Tudtam, hogy milyen méretű lesz a kisbusz, milyen belméretekkel, ebbe nagyjából mi fog beleférni – tehát mik a keretek. Nagyjából 4500 levelet küldtünk el, mire leegyeztettük a befutókat.
Szempontunk volt még a válogatásnál, hogy minden országból válasszunk olyan tervezőt, aki a nemzeti karaktert képviseli – pl. a norvég gyapjú, a cseh üveg -, és ahol tehetjük, ott legyen olyan, aki teljesen pályakezdő, aki kis szériás kollekciót fejleszt, és aki high-tech, sorozatgyártott tárgyakat tervez. Ahol sikerült megvalósítani ezt a tagolást, az a lengyel anyag – jelen van teljesen feltörekvő tervező prototípussal, kisszériás termékeket gyártó tervező és jelen van a nagyon profi tömeggyártás is. Négy világhírű tervező munkáját is el tudtuk hozni: Tomek Rygalik, Gosia Rygalik, Krystian Kowalski, Dorota Koziara és Maja Ganszyniec is képviselteti magát.

Országonként külön alkuk voltak, hogy kitől mit kaphatunk. A Cseh Centrummal is nagyszerű a kapcsolatunk, itt is meg tudtuk valósítani a feltörekvő – kisszériás - professzionális felosztást. A dánoktól két nemzetközileg is elismert művészt tudtunk hozni – Cecile Manz és Rasmus Fenhann világsztárok, Signe Hytte nagyon tehetséges pályakezdő tervező. A finneknél direkt nem a mainstreamet akartuk megmutatni, hanem a feltörekvőket, az Alvar Aalto egyetemen végzetteket. Az észteknél is sikerült megteremteni a korosztálybeli hármasságot, litvánoknál szintén. Nehéz volt a baltiakat válogatni, mert nagyon jók – minden országból hoztunk volna legalább háromszor ennyi tárgyat, az anyagiak itt is közbeszóltak. Nem volt egyszerű hadra fogni viszont a svédeket – ne szépítsük, a skandináv országokat nem igazán hozta lázba, hogy Budapesten kiállítsanak. Az volt a nagy szerencsénk, hogy miután kialakult, hogy kik adtak pozitív választ a felkérésünkre, egyre jobban elkezdték egymást húzni – végül pl. Markus Johansson világhírű svéd tervező is elfogadta a meghívásunkat. Kialakult egy rendkívül színes és tartalmas anyag. Ez többek között azért fontos, hogy tudjuk pozícionálni magunkat a nemzetközi viszonylatban. Ez a kiállítás egy jó kitekintés, jó keresztmetszete annak, hogy hol tart a design általában a világban.


Határtalan design - fotó: Darabos György



VCs.: A magyar válogatásnál mennyire figyeltél arra, hogy olyanokat mutass be, akik illeszkednek a nemzetközi trendekbe?

SzSz.: Mi általában tervezőket kommunikálunk, és akik itt vannak, azok minden szempontból megállnák a helyüket a nemzetközi porondon is. Van egy nagy útkeresés a designban, a műfajok közötti átjárhatóság nagyon fontos lett és az egyediséghez, a megismételhetetlen tárgyhoz, a craftos vonalhoz való visszakanyarodás megfigyelhető a trendekben. Ez azért van, mert mindenhol egyre kevésbé áldoznak fejlesztésre, így a designer önmaga kell, hogy fejlessze a saját kollekcióját. Ez Magyarországon hatványozottan így van. Ha összehasonlítom magunkat a lengyelekkel, rettenetes helyzetben vagyunk. Vannak ilyen-olyan pályázatok, díjak, de nincs valós integráló szándék a háttérben. A balti országokban például adókedvezményt kapnak azok a cégek, akik designert foglalkoztatnak.

VCs.: Ha rajtad múlna, te is valami ilyesmit javasolnál itthonra? Mire lenne szükség szerinted?

SzSz.: Teljes szemléletváltásra. Nem projektezésre van szükség – és ebből a szempontból én is szomorú vagyok, ide a MeeD-re sem kerekasztal beszélgetések kellenének, abból már volt elég. Olyan jellegű politikai szándékra lenne szükség, mint például a lengyeleknél. Pl. a Lodzi Design Fesztivált szintén egy erős civil kezdeményezésből jött létre, amit szintén egy házaspár indított el, rögtön támogatott volt, meg tudott erősödni és a gazdasági érdekek mentén meg tudtak szervezni egy olyan fesztivált, mely azóta egész Európában az egyik legerősebb. A fesztivál egyik legjelentősebb egysége pl a "Make me" projekt, aminek a keretei között prototípusok tervezőit hozzák össze gyártókkal – tehát valós fórum keletkezik a szereplők számára. Nekünk a kiállítás mellett már nincs arra büdzsénk, hogy egy hasonló fórumot megteremtsünk, sajnos, mivel a madeinhungary+MeeD nem intézmény, nem kapunk támogatást, pedig pont ezekben a civil összefogásokban rejlik a társadalom ereje, amit hiba nem észrevenni és támogatni. Ezt nem ellehetetleníteni kellene, hanem büszkén segíteni, hogy tovább épüljön a történet.


Határtalan design - fotó: Darabos György



VCs.: Hogy látod ennek a kiállításnak a szerepét a magyar design életben?

SzSz.: Minden rendezvény, kiállítás fontos, ami erre a szakmára, a kreativitásra, a hozzáadott értékre irányítja a figyelmet, de nagyon fontos lenne, hogy ne egymás ellen hassunk. Amiben ez a kiállítás különleges, hogy platformot kíván teremteni a design szereplői között, ami segíti az egymásra találást. A Texhibition projekt kapcsán felkerestem 4 nagy hazai textilgyártót és a 16 textiltervezőt beosztottuk az egyes üzemekhez, ahol barter együttműködés keretében született meg egy kitűnő lakástextilkollekció. Elkezdődött egyfajta kommunikáció tervezők és gyártók között, jobban megismeri egymást és az együttműködésben rejlő lehetőségeket és előnyöket a két fél. Bár az ilyen platformok rendkívül hasznosak, sajnos egy kiállítás hatósugara korlátozott, az igazi változáshoz nem elég – más jellegű ösztönzőkre is szüksége lenne a területnek. A gyártó nem foglalkoztat tervezőt, mert neki ez csak felesleges nyűg, de mihelyst azt mondanánk, hogy a designer bérét leírhatja az adójából, egyből érdeke fűződhetne hozzá. Ő a napi profitját számolgatja, csak egy plusz kiadás lenne felvenni egy designert, amikor úgyis jönnek maguktól a megrendelők az ilyen-olyan – a gyártónak mindegy is, hogy milyen – minőségű mintáikkal. Ha ezen nem lépünk túl, akkor a legtehetségesebbek, legkreatívabbak fogják magukat és elmennek. Mert mi zajlik? Elvégzik az egyemet, nincs tőkéjük, de elkezdenek önállóan fejleszteni, kiviszik kiállításokra a tárgyaikat, kollekcióikat, tegyük fel, hogy eladják és nullszaldónál kicsit jobban kijönnek, majd a pénzt be is forgatják egyből anyagba – nem tud a dolog épülni, hosszú távon nem működőképes. Ezért fontos többek között ez a kiállítás, hogy ráébressze a döntéshozókat a kreatív iparban rejlő hatalmas kiaknázatlan potenciálra az összefogás erejére, és megteremtse a lehetőségét annak, hogy minél többen szembesüljenek a design jelentőségével.

Varga Csilla


12. madeinhungary + 5. MeeD, Határtalan Design kiállítás

Időpont: 2017.03.31 – 05.07.
Helyszín: Új Budapest Galéria, 1093 Budapest, Fővám tér 11–12. (Bálna)

 

vélemény írásához jelentkezzen be »