építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Mapei [98]

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991-ben alakult a világhírű olasz anyavállalat, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A Mapei 153 főt foglalkoztat, valamint felelős vállalatként kiemelt szerepet vállal a szakemberképzésben, amit 2010-ben Gazdasági Miniszteri Kitüntetéssel ismertek el. Számunkra az építészek szakmai elismerése kiemelkedően fontos. A Média Építészeti díjat azért is támogattuk, illetve hogy alkotómunkájukat, támogatni és ösztönözni akarjuk ezáltal.  

kapcsolódó oldalak:

Mapei Kft.

Társadalmi megerősítéssel a munkaerőhiány ellen

Egyre kevesebb fiatal választja az építőipart, ezért életbevágóan fontos visszaállítani az építő szakmák társadalmi megbecsülését. Ez a célja a megújult Mesterek Mestere díjnak, melyre 2018-ban először az elégedett megrendelők ajánlhatják a szakembereket, ezzel ismerve...

A világ legnagyobb huszár szobra

12-13 évvel ezelőtt néhány fiatalember ült egy kocsmában. Nem művészek vagy építőipari szakemberek, hanem fémiparban dolgozó férfiak, akik rajonganak a magyar történelemért és huszárhagyományokért. Úgy döntenek, hogy csinálnak egy 12,5 méter magas, 360 tonna tömegű,...

Egyedi tervezéssel újult meg a Nagyerdei Víztorony

A Debreceni Egyetem kezelésében álló vasbeton szerkezetű Nagyerdei Víztorony 1914-ben épült. Felújítása után eredeti funkcióját megőrizve kilátóvá és közösségi térré alakították Győrffy Zoltán és Novák Péter helyi építészek koncepciója alapján. A Mapei...

Játékos fejlesztés az új Csodavárban

A Down-szindróma világnapján nyílt meg az országban másodikként az egyedi „Csodavár-modell” alapján működő korai fejlesztőközpont és játszóház Budapesten a XV. kerületben, mely a fogyatékossággal élő és a tipikus fejlődésű gyermekeket és családjaikat is várja.

Újjászületés a holisztika jegyében

Megnyitásának tizedik évfordulójára, azaz 2015 elejére jelentős fejlesztés indult el a bükfürdői Caramell Prémium Resortban. Az építés során új épületszárnyakat alakítottak ki, ahol 62 családi szoba és több új lakosztály, étterem, wellness részleg, konferenciaterem...