építészet : környezet : innováció

Nekem a munka a mozgatórugóm - Matisz Alíz

Új sorozatunkban hazai belsőépítészeket, formatervezőket faggatunk kedvenc projektjeikről, alkotói praxisukról, motivációikról. Az első részben Matisz Alízzal beszélgettünk, aki a dizájn és a belsőépítészet területét több aspektusból is ismeri, hiszen irodák, éttermek, lakások mellett tervez néhány hétig-hónapig működő pop-up boltokat, de foglalkozik eseménystylinggal is, sőt, másfél évtizedig a szakmai képzésében is aktívan részt vett. 

 

Pizza, Kávé, Világbéke - belsőépítész: Matisz Alíz - fotó: Darabos György

 

Rothman Gabriella: Min dolgozol jelenleg?

Matisz Alíz: Az elmúlt időszakban az irodatervezési felkérések voltak túlsúlyban, de jelenleg több lakásokon is dolgozom. Folyamatban van a Bosch irodák kivitelezése és a nemrégiben elkészült Transferwise befotózása, az Anyukám mondta encsi étterem, amelyhez hamarosan kerthelyiség is társul, emellett több mint öt magánlakás tervein dolgozom párhuzamosan. Az, hogy egyszerre többféle projekt fut, engem kifejezetten inspirál. S mivel csak olyan felkérést vállalok, ahol megvan a „kémia” a megrendelővel, minden munka izgalmas és örömet okoz.

RG: Hogyan tudsz ennyi projektet párhuzamosan menedzselni?

MA: Én a teljes vizuális koncepció kidolgozására és összefogására fókuszálok, s mindig felkérek építész vagy belsőépítész társtervezőt, aki a kiviteli tervek elkészítésében működik közre.

RG: A projektjeidben gyakran egymástól alapjaiban eltérő helyzetekre, szituációkra kell kreatív terekben, tárgyakban megfogalmazott válaszokat adnod. Hogyan lehet megfelelni az egymástól ennyire különböző elvárásoknak?

MA: A nyilvános terek kialakítása során maga a brand a meghatározó. A nemzetközi cégeknél nagyon szigorúak az elvárások: igazodnom kell az arculati kézikönyv előírásaihoz, megkapom a használható színek listáját, de sokszor még az asztal mérete is standardizált. Az arculat karaktere mellett természetesen hat rám az épület és annak környezete is. Ezeket az adottságokat lehetőségként, inspirációs forrásként kezelem, s olyan megoldásokat igyekszem javasolni a tervekben, amelyek igazodnak a munkavégzés megváltozott, 21. századi rutinjához, ugyanakkor az adott vállalati kultúrába is beilleszthetők. Nyilván egy fiatal tech cég esetében jóval lazábbak a keretek. A Log Me In például kifejezetten nyitottan állt a nem hagyományos téralakításhoz, bútorválasztáshoz, de a Transferwise-zal való közös munka során is lehetőség nyílt néhány újszerű ötlet megvalósítására. Ilyen volt például az a Dunából származó uszadékfa szoborként történő elhelyezése a térben, amely egyszerre utal a folyó közelségére, ugyanakkor egy látszólag oda nem illő tárgyként képes izgalmassá tenni egy feszesebb irodai enteriőrt is.


LogMeIn iroda - belsőépítész: Matisz Alíz

 

RG: Hasonló a helyzet egy étteremnél is, ahol a belsőépítész által használt vizuális jegyek még markánsabban hozzájárulnak az üzenet közvetítéséhez. Miért szereted ezeket a munkákat?

MA: Optimális esetben már az előkészítési fázisban bekapcsolódom, és a márkaépítés folyamatában is részt veszek. Ahhoz, hogy ne csupán látványos, de jól működő teret tervezhessek alaposan ismernem kell a projektet, a célcsoportot és azt is, hogy milyen eredményt vár a megrendelő. Az Oh my green kialakítása során a koncepció teljes felépítésében benne voltam. Egy-egy ilyen munka határozottságot, tudatosságot és komplex látásmódot követel a tervezőtől, hiszen a konyha jellegétől kezdve, a betűtípuson át, a teljes berendezésnek ugyanazt a filozófiát kell közvetítenie. Az Oh my green először egy nagyon zöld, kifejezetten organikus hangulatú helyként indult, a végeredmény sokkal szerényebb, racionálisabb lett. Egy ilyen projekt sok összetevős bonyolult rendszer, ahol a különféle részterületek munkáját össze kell hangolni. Óhatatlan, hogy ekkora léptékű munkánál olykor előre nem látható változtatásokra kényszerülök. Ilyenkor a gyors problémamegoldás új ötleteket szül, amelyek adott esetben a projekt csúcspontjává lépnek elő. Az Oh my green fémlábas asztalainak csodás irizáló felülete éppen egy ilyen helyzetben pattant ki a fejünkből, s vált a berendezés egyik legizgalmasabb elemévé!


Oh My Green - belsőépítész: Matisz Alíz

 

RG: A lakások tervezése egészen más attitűdöt kíván, hiszen minden részletükben személyre szabott terek megálmodása a feladat. Ezekben mi az, ami vonzó számodra?

MA: Leginkább a megrendelő személye, karaktere, habitusa inspirál. Olyannyira megismerem az ügyfeleimet, hogy szinte kivétel nélkül barátokká válunk a munka végére. Megvan az a képességem, hogy gond nélkül bele tudok helyezkedni eltérő élethelyzetekbe, ami nagyon hatékonyan segíti az együtt gondolkodást.

RG: Bár minden projekt eltérő koncepció mentén formálódik, előbb utóbb kialakul egy egyedi inspirációs folyamat, munkamódszer. Nálad mi az, ami működik? Hogyan dolgozol?

MA: Sok-sok beszélgetéssel és egyfajta fantáziálással kezdődik minden. Amikor először megnézem a helyszínt, és tisztázzuk a feladatot, szinte azonnal elindul egy „mozi” a fejemben, elkezd zakatolni az agyam a lehetőségeken. Annyira inspirál egy-egy új feladat, hogy szinte folyamatosan azon pörgök, sőt, egy idő után részletesen is látom magam előtt a kész - amúgy még nem megvalósult - projektet. Az első fázisban moodboardokat, hangulati kollázsokat készítek, amelyekben már megvan az a fő csapásirány, amelyre felépítem majd a koncepciót. Ez lehet egy gondolat, néhány szó, egy film vagy akár egy festmény is. Alapvetően nem tárgyakban, hanem a tér és a tárgy viszonyában gondolkodom, és ez jól működik a megrendelőkkel való kommunikáció során is. Rendszerint bútorcsoportokat, téri kapcsolatokat mutató tablókat készítek, mert ezek segítségével nagyon gyorsan, akár egy hét alatt is fel tudjuk állítani a kereteket. Ezt követően kerül sor a 3D látványtervekre, amelyek segítenek abban, hogy a legapróbb részleteket is kidolgozzuk, az utolsó fázisban pedig elkészülnek a kiviteli tervek is.


LogMeIn iroda - belsőépítész: Matisz Alíz

 

RG: Különféle korokat, stílusokat és kultúrákat keversz a munkáidban. Hogyan áll össze a fejedben a kép?

MA: Alapvetően praktikusan gondolkodom, de a stílust illetően ösztönösen döntök. A tárgyakat nem díszítőelemként használom, hanem funkcióba helyezem. Nem szeretek pusztán a látvány, a figyelemfelkeltés kedvéért betervezni egy-egy darabot. Ugyanakkor nem elemzek arányokat, színeket, formákat, inkább a megérzéseimre hallgatok. Mivel nagyon kevés bútort, berendezési tárgyat rendelünk katalógusból, sokszor már a projekt közben megveszek bútorokat, kiegészítőket előzetes egyeztetés nélkül is, mert tudom, hogy passzol majd a készülő enteriőrbe. Ennyi év tervezői munka után már annyi tapasztalatot gyűjtöttem, hogy pontosan tudom, hogy hosszú távon mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Egy budai lakásnál például a tulajdonos örökölt biedermeier bútorai mellé kerestem „társakat”. Végül kerültek ide az ötvenes években készült olasz, a hatvanas években tervezett dán és abszolút mai tervezésű darabok is. Ez egy nagyon izgalmas mix lett.

RG: Sokáig bútorokat is gyűjtöttél, van egy erős történelmi és történeti kötődésed is a tárgyakhoz. Mi a kedvenc korszakod, stílusod? Milyen kortársak munkáit kíséred figyelemmel, kik hatnak rád?

MA: Nagyon szeretem a skandináv experimentális dizájnt, de az ottani tárgykultúra és színhasználat és a vintázs bútorok is közel állnak hozzám. Sokszor használok a paraszti kultúrából származó tárgyakat: padokat, lócákat, asztalokat is. Ezek a sokszor primitív tárgyak olyan ősi energiát sugároznak, amely nagy hatással van rám. Emellett szívesen választok az art deco kicsit indusztriális, mégis elegáns darabjai közül, a Bauhaus iskola bármely tagjától, és a két háború között alkotó hazai tervezők bútorai közül is. A kortárs márkák közül nagy kedvencem az olasz Boffi konyhái, a svájci Vitra, de nagyon szeretem a holland Li Edelkoort „trendtabletjeit”, az olasz Rossana Orlandi által kurált válogatásokat és a svéd Lotta Agaton enteriőrjeit is.


belsőépítész: Matisz Alíz

 

RG: Hogyan jellemeznéd magad tervezőként, mik az erősségeid?

MA: A megrendelők azt mondják, végtelenül nyitott és türelmes vagyok. Szeretem az izgalmas helyzeteket, nem vagyok biztonsági játékos. Sokat kísérletezem, és nem jelent gondot kimozdulni a komfortzónámból, elengedni a sablonokat, mert azt gondolom, ha nem tenném, képtelen lennék időről-időre újat mutatni. Kompromisszumkész vagyok, de például nem engedek a megrendelői nyomásnak, ha biztos vagyok benne, hogy hosszú távon nem az a jó választás. A minőséghez is ragaszkodom. Másolatokat, utángyártott darabokat sohasem veszek, azt vallom, hogy nem ez a költségracionalizálás elfogadható módja. Egy tárgynak legyen háttere, története. Ha nincs, érzelmileg sem fogsz kapcsolódni hozzá soha.

RG: Alapítója és tizenöt évig tanára is voltál a Krea művészeti iskolának, ahol enteriőrtervezőket is képeztetek. Mi az a tudás, tapasztalat, amit mindenképpen igyekeztél átadni?

MA: Azon dolgoztam, hogy a hallgatók megtapasztalják a tervezés élményét, azt a izgalmat és lelkesedést, hogy képesek legyenek reggelig agyalni egy-egy megoldáson, vagy éppen újrakezdeni a teljes folyamatot azért, hogy elérjék a vágyott, számukra tökéletes végeredményt. Engem legalábbis ez az, ami hajt, ez ad szabadságot.

Rothman Gabriella

 

vélemény írásához jelentkezzen be »