építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Paul Andreu avantgárd remeke: a Roissy repülőtér

Világszerte hatalmas robbanáson megy keresztül a légi utasforgalom. Az óriási tömegeket, a megnövekedett igényeket eddig nehezen követték a repülőterek és a különböző építészeti minőségű bővítések. A párizsi Roissy repülőtér folyamatos fejlesztéséhez fél évszázada Paul Andreu tudatos építészeti munkája párosul. Bán Dávid írása.

A tervezettnél két hónappal korábban, már az augusztusi utazási csúcsszezonban megnyílt a budapesti nemzetközi repülőtér új utasmólója – kopogták a hírügynökségi jelentések a nyár második felében. Ezzel a sokéves ferihegyi fejlesztési csomag egy komoly mérföldkövéhez érkezett, noha sok még a hiányosság – leginkább a fapados légitársaságok utasait fogadó sátorrendszer ront az általános összképen és színvonalon –, de a budapesti légikikötő lépésről lépésre közelít a komoly nemzetközi repülőterekhez. Amikor bemutattuk a Liszt Ferenc repülőtér közvetlen terminálkapcsolatú szállodáját, már kitértünk az egykori formavilág magas minőségére: ifj. Dávid Károly, kiváló modernista épülete, majd az 1985-ben megnyílt, a maga korában modernnek számító 2-es terminál jellegzetes háromszög alaprajzú tömbje (de nem feledkezhetünk meg a Borbiró Virgil tervezte, pompás Budaörsi Repülőtér épületéről sem). Ehhez a szellemiséghez jól kapcsolódik Tima Zoltán nagyvonalú SkyCourt-ja, így örömteli, hogy a legújabb bővítést, a háromszintes utasmólót is ő tervezhette, s ezzel a Liszt Ferenc repülőtér arculata – mely grafikai világát Kiss Miklósnak köszönheti – a különböző korszakok fejlesztései ellenére egységes maradt.


TWA terminál, New York JFK - építész: Eero Saarinen - forrás: Wikipedia


Míg a 19. a vasút évszázada volt, addig a 20. században egyértelműen a repülés évtizedei kezdődtek. A korábban csak kevesek által megfizethető, luxusnak számító, zajos, kényelmetlen, ám mindenben az utas kívánságait teljesítő légiközlekedés ma már tömegcikk, melyen a világ nagyvárosaihoz tartozó repülőterektől percenként felszálló gépeken több száz utas zsúfolódik össze. Ezzel együtt a repülőterek, amelyek - a vasút analógiájaként - városkapuként szolgálnak, ahol az érkező utas az első impresszióit megkapja az adott országról, egyre nagyobb tömegeket szolgálnak ki. Nem véletlen, hogy túl a praktikumokon – a repülőgépek, az utasok és a csomagok kiszolgálása mellett a biztonság, logisztika és a kapcsolódó szolgáltatások – a repülőtérnek arcot kellene mutatnia, kapcsolatot teremtenie az általa kiszolgált város és a nagyvilág között. A hőskorban számos szép, ikonikus megoldás született, gondolhatunk a fent említett Dávid Károly-féle, a levegőből repülőgépformát mintázó ferihegyi épülete mellett az Ernst Sagebiel tervezte berlini Tempelhofra, vagy Eero Saarinen szárnyaló TWA Flight Centerére New Yorkban.

A légi utazás tömeges elterjedésével a repülőtereket is rohamosan bővíteni kell, amelyek leginkább arctalan tucat megoldásokhoz, végeláthatatlan csarnokterekhez vezetnek. A légikikötők szerkezetének átalakulásával sokszor az a benyomásunk, hogy a repülőterek ma már nem mások, mint bevásárlóközpontok, amelyek mellé kifutópályákat is építettek. Marc Augé francia antropológus épp a repülőterek – emellett a szállodák, autópályák, bevásárlóközpontok – arctalanságára megalapozva dolgozta ki a „nem-helyek” elméletét, az antropológia szürmodernitását, ahol az emberek és a helyek elvesztik identitásukat. Nem tudjuk megkülönböztetni, hogy kik és hol vagyunk a világban. Ülhetünk egy repülőtér várójában akár Párizsban, Budapesten, Pekingben vagy Rióban, a tömegek áramlása és a helyszínen nyújtott globális egyen szolgáltatások mellett nehezen határozzuk meg, hogy éppen hol vagyunk. 


Roissy CDG 2E terminál utasmólója - építész: Paul Andreu - forrás: Wikipedia


A repülőtereknek különleges építészeti megoldásokat kell felvonultatniuk, hogy többek legyenek, mint „nem-hely”, a funkcionális kihívások mellett szükséges a meghatározó arc. A következő hetekben néhány jelentős repülőtér-koncepciót, kiemelkedő építészeti megoldást szeretnénk bemutatni, nemcsak az utas terminálok emberarcú kialakításáról, hanem egyes kiszolgáló épületek megjelenéséről vagy éppen jellegzetes vizuális arculatokról is megemlékezve.

Egy évszázaddal korábban több utópisztikus gondolkodó, építész látott hatalmas jövőképet a repülésben, melynek színterei a modern várost alapjaiban határozzák meg. A repülés szerepe, ha nem is oly hamar, mint ahogy Le Corbusier és társai képzelték, mára megkerülhetetlenné vált. Nem minden esetben változtak meg egész városképek, noha sorra épülnek a városméretű repülőterek, melyek a folyamatos bővítések mellett a legkülönbözőbb szolgáltatásokat nyújtják, nem egy esetben komoly építészeti nívót képviselnek.


Roissy CDG repülőtér a levegőből - forrás: Wikipedia


Európa, egyben a világ egyik legforgalmasabb repülőtere a párizsi Charles de Gaulle – közismert nevén Roissy –, mely tudatosan tervezett építészeti világát Paul Andreu-nek köszönheti, aki a '60-as évek óta foglalkozik a projekttel. Az 1950-es évek folyamán megnövekedett utasforgalmat a korábbi két párizsi repülőtér - Orly, Le Bourget - kevésbé tudta kiszolgálni, így 1962-ben kormányhatározat született egy új repülőtér építéséről. Kitétel volt, hogy a várostól némileg távolabb fekvő, nagy területen elhelyezendő és a jövőben folyamatosan bővíthető, jó földi közlekedési infrastruktúrával ellátható új projekt épüljön. Az "ideális helyszín" a fővárostól 25 km-re lévő Roissy-en-France járásban lett. A tervezés és az építkezés évtizedét folyamatos társadalmi és politikai viták, tiltakozások kísérték, majd 1974-ben avatták fel Paul Andreu avantgárd remekét, a számos filmhez is jellegzetes hátteret nyújtó, polipra emlékeztető egyes terminálépületét. A ma már műemléki védettséget élvező, kísérletező szellemiségű épület középre rendez minden utasfunkciót, melyet legyezőként ölelnek körül a repülők.

Az épület és a repülők között nincs közvetlen kapcsolat, az utasok a különböző irányokba, csápként elnyúló földalatti alagutakon juthatnak el a kisebb szatellit szárnyakhoz, majd szállhatnak járatukra. A terminálépület körkörösen szervezett belső terében az utasok a különböző szinteken találják meg az eltérő funkciókat: az utasfelvétel után, az átriumban elhelyezett üvegcsövekbe telepített mozgójárdák viszik tovább a következő emeletek és állomáshelyek irányába, majd a felszín alatti alagutak vezetik el a hét szatellitben elhelyezett kapukhoz. Az érkező utas is ugyanebbe a körkörös rendszerbe kerül, jól elválasztva az indulóktól és fokozatosan jut el csomagkiadásig majd a kijáratokig, ahol a körbejárható épület köré logikusan szervezetten találja meg a földi közlekedési kapcsolatokat.


Roissy CDG 1-es terminál - építész: Paul Andreu - forrás: Wikipedia


Paul Andreu 1968-ban vált a folyamatosan fejődő Roissy repülőtér vezetőtervezőjévé, így a további terminálépületek is az ő elképzelései nyomán épültek. Míg az 1-es terminál egy zárt, önmagában álló egységet alkot – amelyhez kapcsolódva hasonló stílusban elővárosi gyorsvasúti megálló és további kiszolgáló épületek is épültek Roissypôle  névvel –, addig az 1982-ben felavatott 2-es terminál A és B épületeiben már tudatosan törekedtek a modularitásra. A félköríves épületekben jó átláthatóságot és egyszerűsített utasmozgást biztosítottak, ezt a mintát adaptálták a folyamatosan bővülő repülőtéren. A 2-es terminál kelet felé több épületszárnnyal bővült, sőt, néhány a korábbiaknál lényegesen nagyobb területű lett és az utasmólók segítségével még több repülőt tudnak közvetlenül fogadni. A legújabb szárnyak már szakítottak a legyezőszerű archetípussal, és derékszögben elfordított tengelyük határozottan jelzi, hogy itt a repülőtér lezárása készül. Eljött a pont, amin túl már nem bővíthető a forgalom, a kifutópályák sem tudnak több gépet kiszolgálni, a térség sem visel el nagyobb terhelést.


Roissy CDG 2E terminál - építész: Paul Andreu - forrás: Wikipedia


A 2-es terminál épületeit két párhuzamos sorba húzták fel, így azok között megfelelően lehetett kialakítani az autóforgalmat és a parkolást. A C-E és D-F épületek találkozásánál, komolyabb intermodális csomópontot alakítottak ki, amelynek fő tengelye az elővárosi (RER) és nagysebességű (TGV) vasúti pályaudvar, illetve a hozzá csatlakozó buszállomás. A felszín alatti, de az orientációt is nagyban segítendő, az ég felé hatalmas üvegtetővel kinyíló állomást az idővel nemzetközi színtérre is kilépett és világszerte több tucat repülőteret jegyző Andreu mellett a számos pályaudvart megalkotó Jean-Marie Duthilleul közös munkája alapján készült. Felette a terminálok hullámzását valamelyest lezáró és a pályaudvarral összhangba hozó, elnyúlt cseppszerű formában szálloda épült.


TGV-RER pályaudvar, Roissy - építész: Paul Andreu és Jean Marie Duthilleul - forrás: Wikipedia


A párizsi Roissy repülőtér organikus fejlődése folyamatos, identitását azonban már az 1970-es évek elején jól meghatározta a már megépült 1-es terminál futurisztikus világa, a hozzá kapcsolódó, Adrian Frutiger tervezte karakteres grafikai, tipográfiai arculattal és a Bernard Parmegiani elektroakusztikus zeneszerző által komponált szignál. Ezt a komplex összhatást kívánják folytatni az újabb épületek is, de a repülőtér összképnek mindenképpen jót tesz, hogy építészeti fejlődősét immár fél évszázada Paul Andreu tartja kézben.

Bán Dávid

 

vélemény írásához jelentkezzen be »