építészet : környezet : innováció

Sánta Gábor: Olvasónapló

Elhangzott az V. országos főépítészi konferencián, Nagykanizsán 2000. augusztus 24-én
A tudományos ismeretterjesztő munkákat mindig nagy élvezettel olvasom egyrészt mint krimit, mely a rejtőzködő igazságot vagy annak árnyékát kutatja, másrészt mint az emberi gondolkodás paradigmaváltásainak történetét. Mostani előadásom két olvasmányélményemen alapul:

James Gleick: Káosz
Robert Weinberg: Ha egy sejt megkergül

Érintőlegesen egy harmadik írás is szóba kerül Erich Fromm: Az emberi szív című munkája. E kissé szentimentálisnak ható cím után Fromm pontos listáját adja az emberi lélek önpusztítására vezető erőinek. Ezek a nekrofilia, a nárcizmus és az incesztuozus kötődés. A vizsgálat szisztematikussága az élettelen és az élő organikus világ közötti ellentétre vezethető vissza, hiszen pusztán eltérő időtartományokra kivetített halálvágyról van szó. A nekrofilia az jövendő halál igézete, a nárcizmus az önzés jelenébe pusztulás, az incesztuozus kötődés a születés előtti elmúlt halálállapot iránti nosztalgia.

Mivel az épített környezet túlnyomórészt szervetlen anyagból felépülő struktúra, minket építészeket erősen fenyeget a nekrofilia kísértése. A férfilélek köztudomásúlag az alkotás révén próbál az örökkévalósághoz kapcsolódni. Létrehozni a maradandót, valamit ami túlmutat rajtunk, ami akkor is megmarad, amikor mi már nem leszünk.

Ha az épületeinket csupán önmagunk emlékműveként éljük meg, akkor kétszeresen is a halál árnyékának völgyében járunk, egyrészt a nárcizmus bűnébe esünk, másrészt egy élettelen tárgyba vetítjük ki saját halhatatlan élő lelkünket.

Mennyivel több az a hozzáállás, amikor műveinket éppúgy, ahogyan saját lényünket is nagyobb összefüggések fényében látjuk meg. Így egy épületet egy településben elfoglalt helyzete szerint, egy várost a tájban betöltött szerepe szerint kell megítélnünk.

Ugye az első problémánk, amivel szembe kell néznünk, hogy milyen időtávra szeretnénk maradandót alkotni. Előfordult, főként régebben olyan igény az építészeti környezet létrehozásakor, hogy az ne csupán alkotóit személyesen élje túl, hanem azt a kultúrát, azt a társadalmat is lássa elmúlni amelyben fogant. Ilyen igénnyel építeni természetesen azt is jelenti, hogy az alkotó ne a Megrendelőnek, hanem közvetlenül a Teremtőnek építsen.

Hozzám nagyon közel áll, és szívesen idézem a kambodzsai templomvárosok példáját. Angkor a XII. században, akkori mértékkel mérve világváros volt a Khmer birodalom szétesésével évszázadokra perifériális helyzetbe süllyedt, pusztán azért, hogy a XX. század végén tanuja lehessen a kommunista ideológia egyik legbrutálisabb kísérletének.

Ebben a kontextusban a tanúságtétel nem pusztán jelkép, hiszen az egyik legszebb angkori romtemplom Angkor Thom tornyain Buddha arcok sokasága van kifaragva, minden torony egy négyarcú fej, amely a fény és árnyék változásaival szinte életre kel.

Felmerül a kérdés, hogy honnan tudták a khmer mesterek, hogy ilyen figyelő őrtornyokat kell építeniük, mivel évszázadok múlva ezen a helyen olyan tébolyok uralkodnak el, amelyeknek idejekorán gátat kell vetni. Szavaimból talán már kiderült, hogy azt gondolom a Vörös Khmerek uralmának nem a vietnámi csapatok bevonulása vetett véget, hanem az angkori romok transzcendens hatalma győzte le őket. Ezt a példát azért mondtam el, hogy érzékeltessem mennyire öntörvényű életet él egy település alkotóinak szándékai szerint, vagy attól függetlenül is.

Azt mindannyian tudjuk településtervezői gyakorlatunkból, hogy a várostervezés nem a megvalósulás, és kiteljesedés öröméről híres tervezési ágazat.

A várostervező prognosztizálni próbál fejlődési folyamatokat, annak megfelelő szabályozási környezetet konstruál és jó esetben egy - két évtizedig kíváncsian figyeli mennyire követi a valóság az általa megjósolt modellt. Ráadásul, a tervek folyamatos átértékelésében érdekelt a szakma, ezért nem csupán a települések fejlődését nevezhetjük kaotikusnak, a településtervezés fejlődését is.

Mit értünk kaotikus folyamat alatt. Nem egyszerűen bonyolult események sorozatát, hanem olyan folyamatokat, melyek nagymértékben érzékenyek a kiindulási peremfeltételekre, másrészt kimenetelüket maga a folyamat is állandóan módosítja. Ezeknek a kritériumoknak a várostervezés maradéktalanul eleget tesz.

A káoszelmélet kutatói néhány kaotikus modellt megfigyelésnek vetve alá, azt a következtetést vonták le, hogy a káosz egyes pillanatai jósolhatatlanok, azonban bizonyos struktúrákat, ciklikusságokat a teljesen áttekinthetetlen rendszerek is produkálnak. A káoszelmélet filozófiai értelemben a predesztináció, eleve elrendeltség kérdését ab ovo megoldja, hiszen a tudományban bevett gyakorlat szerinti elhanyagolhatóan csekély tényezők szerepével foglalkozik, és azt állítja egy kaotikus struktúra bármely eleme lényeges hatást gyakorolhat egy rendszer egészére.

A mi témánk ugye a régió, regionalitás, kistérségek. Véleményem szerint bármilyen összetett lobbyrendszer is irányítja, de a Balaton környezeténél kisebb regionális tervezésről vétek beszélni.

Kevés híján az egészben látás igényével megfogalmazott tervezetnek látom a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Regionális Rendezési Terve törvénytervezetet, azonban e javaslat megvalósulásának sorát illetően személyes tapasztalataimon alapuló kétségeimet szeretném megosztani Önökkel. A Területi Főépítészi Irodák a szabályozási tervek helyi építési rendelet Önkormányzati jóváhagyása előtt vizsgálják a tervek építési törvény szerinti tartalmát, hozzájárulásuk nélkül nem történhet meg a rendeletalkotás. Én tervezőként Zala megyében dolgozom, főépítészként egy Veszprém megyei város, Tapolca ügyeit intézem. A Zala megyei Főépítészi Iroda külterületeke érintő szabályozási terveket nem vizsgál a B.K.Ü.R.T. parlamenti jóváhagyásáig, a Veszprém megyei Főépítészi Iroda egy fél városnyi külterületi lakóterület szabályozását véleményezésre befogadta, és pillanatnyilag úgy néz ki, jóvá is fogja hagyni.

Mivel jogállamban élünk, az egyik Főépítészi Iroda eljárása nyilvánvalóan jogsértő, nem vagyok nagyon alkotmányjogász, de azt hiszem a Zala megyei gyakorlat az. Mégis azt hiszem a Zala megyei példa a törvény szellemével egyező döntést hozott a Veszprém megye a törvény betűjével egyezőt, hiszen elfogadása előtt B.K.Ü.R.T. pusztán egy tervezet.

A Balaton parti települések a B.K.Ü.R.T. megalkotását autonómiájuk korlátozásaként élik meg, és eltérő magatartással válaszolnak e kihívásra. Cserszegtomaj példája azt hiszem közismert, a szőlőhegyi részeket egy tollvonással belterületbe vonták, Cserszegtomaj belterülete így Zalaegerszegével azonos kiterjedésű. Amióta a B.K.Ü.R.T. fenyegetése megjelent a horizontjukon százával adják ki az építési engedélyeket, egyszóval meggondolatlan tájgazdálkodást folytatnak. Valamelyest enyhíti vétkeiket, hogy Papp Zoltánt, nagyra becsült építész kollegánkat kérték fel e megnövekedett belterület településszerkezeti és szabályozási tervének elkészítésére aki nagyon józan javaslatokat tett, és sok tarthatatlan területet visszautalt a külterületi státuszba, de ezt a cserszegi önkormányzat úgy válaszolta meg, hogy az immár két éve elkészült településszerkezeti tervet, ha jól tudom a mai napig nem hagyta jóvá. Tapolca településszerkezeti tervét láthatják, ha rámutatok a jelenleg belterületi kontúrra, és a terv szerinti hosszú távú belterületi kontúrra, ez azt hiszem önmagáért beszél.

Susan Sontag: A betegség mint metafora című művében felfigyel arra a furcsaságra, hogy míg a tüdőbaj számos irodalmi remekmű allegorikus ihletője, a rákbetegség mintha nem lenne alkalmas költői hasonlatok hordozására.

Engem személy szerint nagyon érdekel a rákbetegség, tipikusan civilizációs betegségnek tartom, melyet nem lehet eléggé komolyan venni, sem mint jelképet, sem mint valós problémát.

Előadásom elején utaltam a nekrofiliára, mint a gonoszság egyik alappillérére. Robert Weinberg könyvéből megtudtam a rákbetegség kialakulásának mik a feltételei. Bizonyos értelemben megnyugtató olvasmány volt, mert azt láthattam, hogy egy egészséges sejt rákossá válásának utjában többlépcsős, szinte leküzdhetetlennek tűnő akadályrendszer áll.

Biztosan ismerik azt a tényt, hogy a sejtszaporulatok osztódása véges ciklusokban lehetséges. Ez testünket alkotó valamennyi sejtünkre igaz, az ivarsejtek kivételével. Az ivarsejtek halhatatlanok. Nem elpusztíthatatlanok csupán halhatatlanok. Egy átlagos hosszúságú emberi életben egészséges sejtállományt feltételezve a rák kialakulásának esélye minimális. Itt kérem gondoljanak a káoszelméletnél jelzett alaptételre - minimális, de nem lehetetlen.

Mivel az ivarsejtek halhatatlanok, de a DNS molekula osztódáskor történő másolása nem teljesen tökéletes, így a rákra való hajlam örökölhető. Testünket triliós számú sejt társulása alkotja, melyen belül az egyes sejtek viszonylagos autonómiát élveznek.

Sajátos módon a rákbetegség kialakulása egy arra nem hivatott sejtünk halhatatlanná válására vezethető vissza. Tehát ha egyetlen sejtünk, mely szervezetünkben nem a szaporodást szolgálja, abba a tévedésbe esik, hogy ő annyira fontos, hogy soha nem szabad elmúlnia és ebben annyira biztos akar lenni, hogy vég nélküli osztódási ciklusba hajszolja önmagát, így végül elpusztítja a számára a Világegyetemet jelentő emberi testet, és így végső soron önmagát is elveszíti.

Sánta Gábor

Elhangzott az V. országos főépítészi konferencián, Nagykanizsán 2000. augusztus 24-én

vélemény írásához jelentkezzen be »