Emberek/Interjú

Nem az építészeknek írok – Robert McCarter Breuer Marcell építészetéről

1/10

Unesco Székház északi oldal előtetője- terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 - forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan

?>
Unesco Székház északi oldal előtetője- terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 - forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan
?>
Unesco Székház, konferencia terem - terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 – forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki
?>
Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967
?>
Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967
?>
St John’s Abbey – terv: Breuer Marcel 1954-1961 Collegeville / Minesota - Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973
?>
St John’s Abbey templomtér – terv: Breuer Marcel 1954-1961 Collegeville / Minesota - Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973 - terv: Breuer Marcel, 1925
?>
Wassily Chair – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973
?>
Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc
?>
Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc
?>
Robert McCarter előadást tart a Fugában. Fotó: Csibi Szilvia, CAFe Budapest
1/10

Unesco Székház északi oldal előtetője- terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 - forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan

Nem az építészeknek írok – Robert McCarter Breuer Marcell építészetéről
Emberek/Interjú

Nem az építészeknek írok – Robert McCarter Breuer Marcell építészetéről

2020.07.06. 20:28

Cikkinfó

Szerzők:
Ongrádi Melinda

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Breuer Marcel, Robert McCarter

„Az utolsó az első modernek közül, az első az utolsó modernek között." Ezzel a mottóval tartott előadást Breuer Marcellről Budapesten Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatának részeként. Ongrádi Melinda interjúja ma épp úgy aktuális, hiszen Breuer építészete még mindig nem eléggé közismert Magyarországon. 

Ongrádi Melinda: Frank Lloyd Wright, Louis Kahn, Alvar Aalto, Carlo Scarpa… Hogyan válik egy gyakorló építész egy sor építészeti monográfiát jegyző „sztárszerzővé", és hogyan találtak egymásra Breuerrel? 

Robert McCarter: Én elsősorban gyakorló építész vagyok, nem vagyok képzett művészettörténész. Egyfajta frusztráció eredményeként kezdtem el írni, mert elégedetlen voltam az építészeti tárgyú írások minőségével. Úgy tűnt, hogy bár sokan írnak azokról az építészekről, akiket én nagyra tartok, például Frank Lloyd Wrightról vagy Louis Kahnról, azonban az írásaikból az látszott, hogy nem értik, hogyan is dolgozik egy építész. Vagy azt, hogyan hoz meg bizonyos döntéseket, egy épület miként formálódik azzá, amivé. Azt gondolom, hogy az építészettörténeti, és általában a művészettörténeti képzések sem igazán jók ebből a szempontból. El vannak foglalva azzal, hogy milyen egy épület kívülről. Holott mi tervezők az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy kitalálják, mitől lesz jó egy épületben dolgozni vagy abban élni. A tervezés során az anyagválasztás sem öncélú, sőt, utóbbi egy kifejezetten nehéz terep az építésznek, megtalálni azt az anyagot, amely sikerrel hordozza magában a kívánt üzenetet és egyben belefér a költségvetésbe. Elérni, hogy minden kötöttség és feltétel mellett egy jelentést hordozó épület jöjjön létre. Szóval ez volt az egyik oka annak, hogy írni kezdtem.

11 könyvet írtam a Phaidon kiadónak, ami nagyon sok. Szeretek velük együtt dolgozni, jó a közös munka. Érdekes, ahogy létrejött ez a Breuer-monográfia. Amikor elkezdtem dolgozni a kiadóval, először Frank Lloyd Wrightról, majd Louis Kahnról írtam könyvet. Viszont folyamatosan kérdezgették, hogy nem akarok-e Breuerről is írni egyet? Abban az időben ugyanis nem volt túl sok könyv utóbbiról, legalábbis az Egyesült Államokban nem. Én meg úgy voltam vele, hogy háát, talán majd egyszer, valamikor; nem lehetett azt mondani, hogy akkoriban elsőbbséget élvezett volna nálam ez a téma. 

Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc
8/10
Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc

O. M.: Akkor nagyon is időszerű volt, hogy elkészüljön egy ilyen könyv… 

R. M.: Igen, mondhatni. De visszatérve még az előző kérdésére, szóval ez az említett frusztráció volt az alapja annak, hogy írni kezdtem, és nagyon jó visszajelzéseket kaptam, például azt, hogy az írásaim a nem-építészek számára is abszolút közérthetőek. Ugyanis én nem az építészeknek írok. Úgy értem, remélem az építészek is olvassák az írásaimat, de én azokat minden olyan embernek szánom, akiket érdekel az építészet – vagyis reményeim szerint mindenkinek, hiszen mindnyájan épületekben töltjük az időnk nagy részét. És azt gondolom, hogy más szerzőkkel ellentétben én mélyebben belemegyek abba, hogyan is jött létre az épület, amit az olvasó össze tud hangolni az épület használata, megismerése során szerzett személyes tapasztalataival. Elkezdik megérteni, hogy mi is az a szerkezet és a sokféle építőanyag hogyan állt össze szerves egységgé. 

Azt pedig minden egyes könyvemben elmondom, hogy a könyv célja nem az, hogy válaszokat adjon. Ha valaki elolvassa a könyvemet, és utána azt mondja, hogy most már mindent tudok Breuerről, akkor kudarcot vallottam. Az elképzelésem inkább az, hogy a könyv valamiképp provokál, ráveszi az olvasót arra, hogy meglátogassa a benne szereplő épületeket. Talán azt mondja magában: á, ez a ház nem lehet annyira jó, mint ahogy azt McCarter állítja. Úgyhogy meg kell néznem személyesen. Ami pedig általános tapasztalatom, hogy miután ezt megteszik, az lesz a véleményük, hogy hű, ez az épület még jobb, mint ahogy azt a szerző látta. A szavak nem voltak elegendőek ahhoz, hogy leírják, hiszen hogyan is lehetne szavakba önteni egy épület minden érdekes részletét. Ez lehet az oka annak, hogy a könyveim jobban fogynak, mint általában az építészeti monográfiák. Sok visszajelzést kapok építészektől vagy például olyanoktól is, akik együtt dolgoztak Breuerrel, de nemcsak szakmabeliektől. Múlt héten például felhívott valaki Los Angelesből, már nem emlékszem hogy mivel foglalkozik, de azt mondta, hogy nagy rajongója Frank Lloyd Wrightnak és sokkal hasznosabbnak, gyakorlatiasabbnak találta a könyvemet, mint a szokásos monográfiákat. Azt gondolom, hogy a legtöbb könyv, ami Frank Lloyd Wrighttal foglalkozik, inkább csak amolyan képeskönyv, coffe table book. 

Unesco Székház, konferencia terem - terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 – forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki
2/10
Unesco Székház, konferencia terem - terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 – forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki

O. M.: Hogyan illeszkedik Breuer a többi nagy modernista építész, például a már említett Frank Lloyd Wright, Louis Kahn vagy Le Corbusier sorába?

R. M.: Ami Breuert illeti, ő egy mókás építész. Nem egy nagy magaslatokban lebegő művész-építész. Ő saját magát határozottan nem tartotta ugyanabba a csapatba tartozónak, mint Frank Lloyd Wright. Ugyanakkor nagyon-nagyon professzionális irodát vezetett, szinte minden épülete a megadott költségkereten belül és a kitűzött határidőre, sőt akár még annak letelte előtt valósult meg. A kliensei fanatikusan ragaszkodtak hozzá, különösen igaz ez a lakóházainak megrendelőire. Volt, aki három házát is terveztetett vele, vagyis egész életében visszajárt hozzá. Ez szinte soha nem történik meg egy építésszel. És ez persze három teljesen eltérő ház lett, hiszen a megrendelő három különböző életszakaszában épült. Szóval Breuer valahol egy határmezsgyén mozog: épületeinek egy része igazi magas művészet, vagy legalábbis magas építőművészet, míg mások egyszerűen csak például nagyon jó irodaházak, amelyekben nagyon jó dolgozni. Az Egyesült Államok ebben a műfajban nagyon jó egyébként is, hatalmas nagyvállalati irodaházak épülnek, de a legtöbbjük szinte teljesen egyforma. Breuer irodaházaira ez soha nem mondható el. 

O. M.: Melyiket épületét tartja a leginkább kiemelkedőnek, van kedvence tőle?

R. M.: A legnagyobb műve szerintem a Saint John’s Abbey, amely azonban sajnálatos módon az ország egy igen távoli szegletében áll, ahová szinte senki nem látogat el. A nemrég elhunyt I. M Pei, aki jó barátom volt és Breuer tanítványa, azt mondta, hogy ha ez az épület valamelyik New York-i metróvonal végállomásánál állna, ez lenne a leghíresebb modern épület Amerikában. Így azonban szinte senki nem ismeri, nem látogatja meg. A Whitney Múzeumról sokkal többet beszélnek, de szerintem ez azért van, mert ez az épület viszont igen könnyen elérhető. A múzeumtervezés szerintem egy nagyon nehéz műfaj, ugyanakkor azt gondolom, hogy a Whitney közel sem annyira érdekes, mint a Saint John’s Abbey. Ennek az oka pedig az, hogy a Whitney-nek tulajdonképpen egyfajta vázaként kell működnie, amibe dolgokat tesznek, míg a Saint John’s-ban emberek élik az életüket. Szerzetesek, akik beköltöznek ide és aztán esetleg az egész életüket itt élik le. Szóval utóbbinak olyan épületnek kell lennie, amelyik nagyon karakteres – hiszen sok ember minden egyes nap itt végzi a valláshoz kapcsolódó gyakorlatait. Nem szabad unalmasnak lennie. Egy múzeum az nagyon más állatfaj: szinte senki nem megy el kétszer ugyanarra a kiállításra, és minden egyes alkalommal, amikor új kiállítás nyílik benne, megújul az épület is. A belső tereinek pedig mindenképp visszafogottnak kell lenniük, hogy érvényesülhessenek a bemutatott műalkotások. Mindez egy templomra nem igaz: ott lehet nagyon is erőteljes építészetet alkalmazni. 

Unesco Székház északi oldal előtetője- terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 - forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan
1/10
Unesco Székház északi oldal előtetője- terv: Breuer Marccel, Párizs 1954-58 - forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan

O. M.: Említette, hogy Breuer nem szerepelt különösen előkelő helyen az Ön listáján sem, ami a könyvtémát illeti, és valóban, jóval kevésbé közismert, mint mondjuk Le Corbusier. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?        

R. M.: Ezzel kapcsolatban Breuernek nagyon is világos az álláspontja. Ismerte Le Corbusier-t, azt nem tudom, hogy Wrighttal találkozott-e, de sokat beszélt róla. Nem gondolom, hogy tartotta magát olyan építésznek, mint Wright. Azt szokta mondani: „Én egy jó építész vagyok", de nem engedte, hogy a „nagy" („great") jelzőt használják vele kapcsolatban, nem értett egyet ezzel a minősítéssel. Ugyanakkor személy szerint azt gondolom, hogy például a Saint John’s apátságra alkalmazhatjuk a „nagy" jelzőt. Talán Breuer nem volt „nagy" építész, nem tudom, de ez az épület lenyűgöző. És sok más épülete is nagyon jó. 

Azt gondolom, hogy nagyon professzionális megközelítésmóddal dolgozott. Jó építész akart lenni, és ez nem igazán könnyű. Sok ember törekszik rá, hogy egyből elérje a nagyságot, a szupersztárok korát éljük. Például élete vége felé Le Corbusier is nagyon elutasító volt ezzel kapcsolatban: azt mondta, hogy én csak egy szerzetes vagyok, egy-építész-szerzetes. Úgy dolgozott, mint egy megszállott. Louis Kahn pedig, szintén élete vége felé azt mondta, hogy nem tudom, mi mással foglalkozhatnék, hiszen csak az építészethez értek, azon kívül nincs életem. 

Szerintem Breuer sosem érzett így. Ő azt tartotta magáról, hogy egy nagyon jó építész, és nagyon erős volt benne a szakmai felelősségérzet, ami viszont ezen építészek nagy részére nem annyira jellemző, vagy legalábbis nagyon más, mint Breueré. Wright sosem mérte össze magát például olyan irodákkal, mint mondjuk a Skidmore, Owings & Merrill, nem voltak versenytársak. Breuer viszont igen, neki versenytársai voltak és rendszeresen megverte őket. Breuer nagyon sokféle épületet tervezett: egyetemi épületeket, múzeumokat, rengeteg lakóépületet. Vagy olyan nagyszabású alkotásokat, mint a UNESCO épülete, vagyis rendkívül nagy jelentőségű épületeket. Az utóbbiakra szóló megbízásokat szinte mindig ő nyerte el, mert olyan építésznek tartották, aki valamilyen úton-módon el tudja érni, hogy ezek a nehéz épületek megvalósulhassanak – márpedig az építészetről sokszor nem éppen terjedt el hasonló vélekedés.

St John’s Abbey templomtér – terv: Breuer Marcel 1954-1961 Collegeville / Minesota - Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973 - terv: Breuer Marcel, 1925
6/10
St John’s Abbey templomtér – terv: Breuer Marcel 1954-1961 Collegeville / Minesota - Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973 - terv: Breuer Marcel, 1925

O. M.: A könyvének a borítóján meglepő módon nem Breuer egyik bútora látható…

R. M.: Örülök, hogy itt a kiállításon nem nagyon esik szó Breuer bútorairól. Ugyanis nagyon fel tudta dühíteni ez a téma. Volt egy kiállítása a MoMA-ban 1981-ben, ő maga már sajnos nem érhette meg, hogy láthassa, de beszéltek róla neki előzetesen, és nagyon feldühödött, amikor megtudta, hogy szinte kizárólag a bútoraira fognak majd fókuszálni. Azt mondta, hogy itt van ez a sok épület, miért beszélnek csak a bútoraimról? Ezeket szinte mind az 1920-as, 1930-as években csináltam. És a bútorai pár kivételtől eltekintve egyedi darabok a lakóházakhoz, nem sorozatgyártásra tervezett bútorok, mint amilyen a Gavina széke például. 

Úgyhogy azt mondtam, hogy márpedig a könyv borítójára nem kerülhet bútor. Természetesen magában a kötetben szó esik bútorokról, hiszen Breuer bútortervezőként is nagyon tehetséges volt, de a borítóra nem kerülhet, mert attól megőrülne, ha látná. Ha megvásároljuk akármelyik, Breuerről szóló könyvet Amerikában (amelyek nagy része leginkább egyfajta képeskönyv, „coffee table book"), szinte mindegyiknek a borítóján valamelyik bútora van, soha nem épülete vagy valamelyik általa tervezett nagyszerű belső tér. El tudom képzelni, hogy ez a jelenség mennyire feldühíthette: ott van egy életút, egy nagyszerű karrier végén, már visszavonulva, és még mindig a bútorairól beszélnek, mintha semmi mást nem csinált volna életében. Közben meg itt vannak ezek a hatalmas épületei, és ráadásul, ahogy már említettem, mindegyik a kitűzött költségvetésen belül, a kitűzött időre elkészült, a megrendelő pedig maximálisan elégedett volt.

Wassily Chair – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973
7/10
Wassily Chair – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1973

O. M.: Voltak azért Breuernek mint tervezőnek gyenge pontjai?

R. M.: Voltak persze olyan kérdések, amelyek számára is problémát jelentettek, mint amilyen például az árnyékolás, ahol nagyon sokféle megoldást kipróbált. Sokféle üvegszerkezetet például, amelyek ugyan nagyon izgalmasan néznek ki, de nem valami hatékonyak. Ott van mindjárt az UNESCO épülete, ahol a dolgozók elkezdtek panaszkodni, hogy túlmelegszik a ház. Ez egyébként egy nagy tanulság volt számára: ez volt az a pont, amikor belátta, hogy a vékony elemek, amelyeket a modernizmus annyira kedvel, nem képesek megbirkózni a hőterheléssel. Az érdeklődése elkezdett egyre inkább a beton és az előre gyártott betonelemek felé fordulni, vagyis olyan anyagok felé, amelyek lelassítják az épület felmelegedését. Ezek az előre gyártott betonelemek egyben az árnyékolást is megoldották, hiszen háromdimenziós formákba öntötték őket – és nemcsak védtek a beeső fény ellen, hanem gyönyörű árnyékokat is vetettek a homlokzatra. Az Atlantai Könyvtár például szinte egyfajta árnyéktanulmánynak tekinthető. Ablaka alig van, a tetején felülvilágítók vannak, szinte egyetlen hatalmas kőtömbnek is felfoghatjuk, amelyik ott trónol az utcán. A megrendelő pedig úgy kereste meg Breuert, hogy valakinek megtetszett a Whitney, és ő hiába mondta, hogy igen, de a Whitney az egy múzeum, a megrendelők azt mondták: mi valami olyasmit akarunk, mint a Whitney. Breuer ráadásul több, igen szép könyvtárat is tervezett, erre azt mondják neki, hogy egy második Whitney-t akarnak Atlanta külvárosába, hogy aztán belepakolhassák a könyvtárukat. Ez igen felzaklatta.  

Élete vége felé igen kendőzetlenül nyilatkozott a megrendelőinek a szokásairól. Egyszer például bement hozzá valaki, egy irodaházat akart kérni előre gyártott beton elemekből, de egyfajta ipari csarnokként képzelte el, ablakok nélkül… Amire Breuer azt válaszolta, hogy márpedig nem fogja megvalósítani a saját munkáinak a paródiáit. Pedig a megrendelők gyakran épp ezt szeretnék, aminek szintén az az oka, hogy ők is leragadtak annál, hogyan is néz ki kívülről egy épület. 

Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967
4/10
Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967

A vicces az, hogy szeretek Breuerről írni. Mert a legtöbb híres építész, mint amilyen Frank Lloyd Wright vagy Le Corbusier vagy Louis Kahn valahol fent lebegnek a magasban. Breuer más, mondhatni ott volt a lövészárkokban, együtt dolgozva a megrendelővel és megvalósítva például a nagy kormányzati épületeket, olyanokat, amilyeneket Louis Kahn vagy Frank Lloyd Wright sosem tervezett. Így aztán igen sok kritikus meglátása is volt a megrendelők szokásairól vagy a társadalomnak az épületekkel kapcsolatos hozzáállásáról. Erős kritikai érzéke volt és mindig két lábbal állt a földön. Egyik levelében, amelyet Jack Koefernek, a svájci Koefer-ház megrendelőjének írt, így fogalmaz: „Tudja minden nap felkelek, és egyszerűen csak megpróbálok jó építész lenni. Nem igazán tudom, hogyan kell reggeltől estig géniusznak lenni." 

O. M.: Breuer Magyarországon született, és Európában töltötte fiatalkorát; hogy látja, visszatükröződik mindez a munkáin?

R. M.: Igen, 18 évesen Bécsbe ment tanulni, de nem tetszett neki az ottani oktatás, így került a Bauhaus iskolába, tagja lett az első induló osztálynak – vagyis mondhatni az időzítése tökéletes volt. Ez az iskola pedig egyfajta nemzetközi olvasztótégely volt. Az tudom, hogy sokszor beszélgetett Le Corbusier-vel, aki szinte semmi másról nem akart vele beszélni, csak a vidéki magyar falvakról, amelyeket meglátogatott. Breuer meg úgy volt vele, hogy Magyarországon azért kicsit több minden van, mint eldugott kis vidéki falvak… Azt gondolom, hogy egy olyan időszakban érkezett Amerikába, amikor az építészeti hivatás épp erősen átalakulóban volt. Ennek lett része Breuer és bizonyos szempontból segített is annak átformálásában. De visszatérve a kérdésre, nem tudom, nem hiszem, hogy én tudom erre a kérdésre a választ. Az első róla szóló könyv is viszonylag későn jelent meg, szerzője Peter Blake, és ő indít ezzel a Le Corbusier és a magyar falvak történettel. Utána minden további szerző kötelességszerűen néhány, magyar falut ábrázoló képpel kezdi a munkáját. Én meg azt mondtam a kiadónak, hogy nem igazán akarom ezt az utat követni. Mert maga Breuer minderről soha nem beszélt. Azt gondolom, hogy nagyon erősen elkötelezett volt azirányban, hogy a kezdetektől a része legyen a modernizmus mozgalmának. Egyben persze nagyon erősen kritikus is volt azzal szemben, kimondta, amit nem tartott helyesnek. De igyekezett tanulni a gazdasági épületektől, a vernakuláris építészettől is, vagyis az olyan, jól működő épületekről példát venni, amelyek kiállták az idő próbáját, például nem áznak be. Ennek hangot is adott. Meglátogatta a korai modern épületeket, például Le Corbusier épületeit, hogy tanuljon azokból, és olyasféle megjegyzéseket tett, hogy amikor megérkezett, épp zuhogott be az eső a házba, mert az mindenhol ereszt… Vagyis lehet, hogy az csodálatos építészeti darab, de megvannak a maga problémái, beázik. Arra pedig igazán büszke volt, hogy az ő épületeinél szinte sosem voltak műszaki problémák. Számára ez nem olyan kérdés volt, amivel majd valaki más foglalkozik, ez is része kellett legyen a hivatásnak. 

Az én könyvem ott kezdődik, hogy Breuer megérkezik Bécsbe, és aztán csalódik az iskolában, illetve a Bauhaus-szal kapcsolatos emlékeivel – amelyek nagyon jók, de hát a Bauhaus valóban egy fantasztikus hely volt. 

Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967
3/10
Whitney Museum of Modern Art – terv: Breuer Marcel, 1966 New York – Forrás: Imageworks, Art, Architecture and Engineering Library, University of Michigan, Edward C. Olencki, 1967

O. M.: Mi volt a titka annak, hogy amint említette, minden téren professzionális irodát tudott létrehozni? A személyiségében rejlik a kulcs?

R. M.: Breuer igazi csapatjátékos volt, tudta, hogyan kell egy irodát megszervezni. Hogyan kell úgy vezetőnek lenni, hogy közben ne legyen domináns. Megértette, hogy a megrendelők először vele akarnak találkozni, de utána nagyon gyorsan be tudta vonni a munkatársait is a megbeszélésekbe. És ez nagyon fontos, hiszen egy bonyolult épületnél nem lehet mindent kézben tartani.       

Valószínűleg Breuer az egyetlen olyan neves amerikai építész, aki vállalta ezt a fajta munkát. Egy irodaépületet nagyon nehéz érdekesen megfogalmazni: repetitív, moduláris, nem annyira érdekes műfaj, mint mondjuk egy templom vagy akár egy áruház. Ez utóbbiaknál például megfigyelhetjük, hogy egy csomó innovatív megoldást Breuer használt először, és aztán váltak csak bevett sztenderddé az áruház-tervezésben. Például egy innovatív világítási rendszert: Breuer még csak egy szót sem ejtett róla, egyszerűen csak megoldotta a problémát. 

O. M.: Ha végigtekintünk Breuer karrierjén, akkor esetleg beleláthatunk egy olyan, mondhatni lépcsőzetességet, legalábbis a lépték terén mindenképp, hogy először színvonalas bútorokat tervezett, aztán nagyszerű lakóházakat, majd jelentős középületeket. Ez tűnhet akár egyfajta folyamatos, felfelé emelkedő karrierútnak is. Lehet Breuer a tökéletes szerepmodell egy építész számára?

R. M.: Általában egy olyan építész, aki sztárépítész lesz, nem ezt az utat járja, nem vállal el például kormányzati irodaépület megbízásokat. Breuer ebből a szempontból szokatlannak számít. Az, ahogy az irodáját vezette, mindenképp példaértékű, hiszen ahogy már említettem, képes volt időre és a költségkereten belül befejezni a projektjeit, amelyek igen magas színvonalon valósultak meg. Pedig a peremfeltételek néha már-már nevetségesek voltak, különösen amikor az amerikai kormánynak dolgozott, akik néha egészen abszurd követelésekkel álltak elő. Azt mondanám, hogy kivételesen tehetséges tervező volt. Hihetetlenül szép bútorokat tervezett, de ugyanezt látni az épületein vagy azon, ahogy az előre gyártott beton elemeket megtervezte. Mindenhez tökélezesen nyúlt hozzá, és nagyszerű érzéke volt a szerkezetekhez. Valószínűleg az előre gyártott betonelemek terén mutatott professzionalizmusa sokat köszönhet Pier Luigi Nervinek, aki a betonszerkezetek, azok szerkezettervezése terén igazi nagyágyú volt. 

Breuer nem tanított végig a karrierje során, de tanított például a Harvardon, mentorát, Walter Gropiust követve. Gropius nem volt túl jelentős tanár, az emberek nem nagyon beszélnek róla mint tanárról, ő inkább jó szervező volt. Breuert viszont emlegetik a diákjai, például annak kapcsán, hogy mennyire nyitott volt: amikor a diákjai valamit javasoltak, azt mondta, miért is ne? Breuer először Berlinben dolgozott, ott is megvalósult néhány épülete és belső tere, aztán egy ideig Londonban. Utána került csak az Egyesült Államokba, ahol először Gropius partnereként, majd önállóan praktizált. Ez utóbbi annak az egyensúlynak köszönhetően lehetett sikeres, amit már említettem korábban, vagyis a nagyszerű design és a nagyon professzionális, felelősségteljes hozzáállás együttesének. Breuer nagyon sok megrendelést kapott, nem igazán volt rá szüksége, hogy ő menjen a munka után. Sok lakóházat tervezett, amelyek közül sok nyert különböző díjakat. Ahogy egyre nőtt az irodája, és egyre több nagy megrendelést kapott, például volt, hogy egyetlen egyetemnek egyszerre tíz épületén is dolgozott, elkezdett egyre kevesebb családi ház megrendelést vállalni. Ugyanakkor a karrierje során végig tervezett lakóházakat, hiszen a régi megrendelői újra meg újra visszatértek. 

Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc
9/10
Robert McCarter amerikai építész, építészettörténész a FUGA 10. születésnapi programsorozatán - Fotó :Kocsis Ferenc

O. M.: Utóbbiak között vannak kedvencei?

R. M.: Nem igazán vannak kedvenc Breuer-épületeim. A középületek között, ahogy már említettem, a Saint John’s apátságot és kollégiumot mondanám a legjobb középületének, ezt sokszor meg is látogattam, és nagyon jóban vagyok az ottani szerzetesekkel is. A családi házak között nehéz választani. Én személy szerinte szeretem a svájci Koerfer házat, rendkívül figyelemre méltónak tartom, és aztán ott van egy másik svájci ház is a Lago Maggiore mellet, Ascona közelében. Ide sorolom még a kicsit korábban keletkezett, betonszerkezetű Staehelin házat is. Ezek mindegyik igen gazdag műgyűjtőknek épült, szóval a házak egyben múzeumok is, ahol például Picasso és Mondrian-képek lógnak a falon… Ma már ezek az épületek új tulajdonosok kezében vannak, akik szintén műgyűjtők. A Koerfer-ház tulajdonosát egyébként megpróbáltam meggyőzni arról, hogy a saját gyűjteménye darabjaival fotózzuk be újra a házat, ami sajnos nem sikerült… Pedig azokkal még jobban mutatnak a belső terek, mint amelyek az épületről készült eredeti fotókon láthatók. A korábbi, kisebb méretű Paul Klee- vagy Mondrian-képek helyett most hatalmas, szinte a teljes falakat beborító alkotások vannak a házban. Ezek a felsorolt házak egyébként nem típusházak, de Breuer tervezett számos olcsóbb, kisebb családi házat is. 

O. M.: Ahogy már hangsúlyozta, az építészet nem szólhat pusztán a külső megjelenésről, hanem a belső terekre és arra kell helyezni a hangsúlyt, hogyan érzik magukat az épülethasználók. Breuer is megfogalmazta ezt?

R. M.: A Breuer-könyvvel egyidejűleg egyébként írtam egy másik, kis könyvecskét is, The Space Within címmel. Ez nem más lényegében, mint egy érv amellett, hogy a modern építészetben a valódi és fontos ötletek mindig a belső terek kapcsán születtek. Ebben idéztem Breuert, aki arról beszél, hogyan inspirálta Frank Lloyd Wright, aki igazán mestere volt annak, hogyan irányítsa egy épületben a használót, világosabb és sötétebb terekkel például. Vagyis a használó rögtön tudja, mikor érkezik egy fontosabb térbe, nemcsak egyszerűen áthalad ajtók során, hanem van egy egymásra épülő sorozat kisebb és nagyobb, sötétebb és világosabb terekből. Ezt Breuer igen csodálta és megpróbálta átvenni a saját munkái során is. Ő egyébként is, bár megvolt persze a saját egója, de mindig hangsúlyozta, hogy tanult más építészektől. Sok olyan dolgot is megcsinált, amit mások nem tudtak, például külső és belső formákat, de sokat tanult abból, ahogy más tervezők épületei működnek, azáltal, hogy meglátogatta ezeket és megértette a működésüket. Nem gondolta azt, hogy már annyira jó, hogy nem tud semmit tanulni másoktól – és azt hiszem, egy jó építésznek ez utóbbi hozzáállás jelenti a véget.     

Ongrádi Melinda

Robert McCarter előadást tart a Fugában. Fotó: Csibi Szilvia, CAFe Budapest
10/10
Robert McCarter előadást tart a Fugában. Fotó: Csibi Szilvia, CAFe Budapest

Robert McCarter a Phaidon Pressnél 2016-ban megjelent Marcel Breuer nagymonográfia szerzője. A teljesség igényével összeállított album a világhírű, magyar származású építész, designer életművét részletesen tárgyalja, a Bauhaustól Walter Gropiusszal való együttműködésén és Európában megépült épületein, itt megvalósított bútorain át amerikai tevékenységéig.

Robert McCarter gyakorló építész, és 2007 óta a St Louis-i Washington University professzora. Korábban a Florida University építészeti intézetének igazgatója és a Columbia University tanára volt.

A Phaidon Press jelentette meg könyveit: Grafton Architects (2018); Marcel Breuer (2016); Steven Holl (2015); Alvar Aalto (2014); Carlo Scarpa (2013); Understanding Architecture (társszerző: Juhani Pallasmaa (2012);  Louis I Kahn (2005).

Az előadás október 7-én, az Építészet Világnapján hangzott el, a FUGA 10 éves születésnapi programsorozatának eseménye volt.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

A MARRIOTT SZÁLLÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.08.11. 11:04
00:06:01

Elizabeth Taylor és Richard Burton nyitotta meg a híres vendégek sorát, de lakott itt Woody Allen és Freddy Mercury is. A háború előtti Duna-korzó híres szállodasorának örököseként az egykori Duna Intercontinental, ma Marriott ötvenegy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és több felújítás után még mindig Budapest vendégeit szolgálja. De mennyire szeretik a budapestiek?

Elizabeth Taylor és Richard Burton nyitotta meg a híres vendégek sorát, de lakott itt Woody Allen és Freddy Mercury is. A háború előtti Duna-korzó híres szállodasorának örököseként az egykori Duna Intercontinental, ma Marriott ötvenegy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és több felújítás után még mindig Budapest vendégeit szolgálja. De mennyire szeretik a budapestiek?

Épületek/Örökség

AZ ÓBUDAI FALUHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.08.11. 11:02
00:04:54

Szovjet technológiájú panelház. Magyarország legnagyobb épülete. Egy falunyi ember lakja – innen kapta közkeletű elnevezését is. Budapest városképének meghatározó eleme, remek kilátó, és nem utolsósorban a legutóbbi felújítás óta egy fenntarthatóbb panelkép közvetítője. Ez az óbudai Faluház, ahova Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében kalauzol el minket.

Szovjet technológiájú panelház. Magyarország legnagyobb épülete. Egy falunyi ember lakja – innen kapta közkeletű elnevezését is. Budapest városképének meghatározó eleme, remek kilátó, és nem utolsósorban a legutóbbi felújítás óta egy fenntarthatóbb panelkép közvetítője. Ez az óbudai Faluház, ahova Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében kalauzol el minket.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk