Épületek/Lakóépület

JK-ház – A normalitás meglepetése

2020.03.26. 18:01

A ház az utcáról teljesen zártnak tűnik. Pedig nem az. Kicsinek is tűnik. Nem az. A Dévényi Márton, Gyürki-Kiss Pál (MARP) és Jakabfi-Kovács Boglárka által tervezett otthon a Visegrádi Négyek Családi Házai vándorkiállítás egyik alkotása. Példaértékű és talán példát teremtő alkotás. Somogyi Krisztina kritikája

Családi házról kritikát írni a személyes program okán nehéz. Kizárólag esztétikai szempontok alapján mérlegelve a lényeget kevéssé érintenénk, hiszen egy családi ház elsődlegesen otthon. A használatról, az építtető szándékairól, magáról a folyamatról a családot nem ismerő kritikus ugyanakkor gyakran csak felszínes képet alkothat, pedig fontos annak a megértése, hogy a működés elképzelt folyamatai hogyan terjednek ki a térben. A JK-ház egyik tulajdonosa azonban maga is építész, aki egyik tanárát, kollégáját és annak cégét bízta meg azzal, hogy közösen tervezzenek ötfős családja számára házat. Így ez a ház köztes eset: az építész saját háza is, de egyben egy művészházaspár más építészekkel folytatott párbeszédének az eredménye is. Sokszorosan reflektált helyzet. A tervezőkkel elsőként a Visegrádi Négyek Családi Házai kiállítás ünnepélyes díjátadóján találkoztam a MÉSZ-ben, még decemberben. A beszélgetés során határoztam el, hogy írok róla: ami érdekessé vált első körben az a tervezőknek a „normalitásra" való törekvése volt. Arányos, a működés szempontjából nézve is költséghatékony ház létrehozása volt az elsődleges cél egy kisméretű, összesen 600 nm2-es telken. Milyen értelemben hagyományos ez a ház és hol venni észre rajta, hogy az egyik tulajdonos építész? Mit jelent ma a normalitás? Ezekkel a kérdésekkel és pár fotónyi előképpel indultam neki a házbejárásnak.

Az épület elhelyezkedése az első meglepetés: Hűvösvölgyben, tulajdonképpen egy sűrű közlekedési csomópont közelében található egy egészen csendes, meredek utca. Hangulatát, báját egy ősfás park, egy középület kertje adja, amely az utcarész egyik oldalát szinte teljesen elfoglalja. Ez a szokatlan léptékű, összefüggő terület szép adottság a környékre is jellemző, apró telkek sorában. A park közvetlen telekszomszédja az a pici telek, amelyen megépült a földszint+ tetőtér+ alagsori szintekre tagolt, összesen 300 nm2 -es családi ház. A park jelenlétének az erejét majd az épület északi homlokzatán, az emeleten nyitott sávablakon át éli meg igazán az ember. (De ezzel az élménnyel kissé előre szaladtam.) A bejárás logikájához visszatérve, most még kinn állunk a meredek utcán, és onnan egy teljesen zárt, nyeregtetős téglahomlokzat látszik. Kívülről csak az a kettősség érzékelhető, hogy a helyválasztás kiváló, hiszen egyszerre van benne a város éltető vérkeringésében (ami három gyerek esetében fontos szempont) ugyanakkor természetközeli és csendes környezetben van. Kiváló szituáció, ritkán adódó kettősség így együtt. Ez az elsőként megtapasztalt kétarcúság olyan minőség, ami a ház bejárása során végigkísért.

A már említett zártság okán a ház az utcáról nem tűnik sem barátságosnak, sem izgalmasnak: karaktere inkább introvertált és rejtőzködő. Az építészeti formáltság igényét az utca és a telek határán végigfutó épített sáv (nem akarok kerítést vagy falat írni, bár funkcióját tekintve persze az) jelzi előre. A falécekből és egy mögötte lévő tömör felületekből létrehozott kompozíció megfigyelésre késztet: a térhatárolás a telek egyik végén tetőelemmé emelkedik és szétterül az autóbejáró fölé; közepén a sáv felvastagszik, védett kapubéletként megfogalmazott, mögötte a kukatárolók kaptak helyet. Ez a szalagszerűen, egyben kezelt, folyamatában formált térelhatároló finom sejtetése annak, hogy ebben az épületben a részek és az egész összefogott kompozíciót alkotnak, a téralakítás és térhasználat pontosan átgondolt, tervezett egységben valósult meg.

Haladva befelé, a térfeltárás dramaturgiája a használati folyamatok pontos végig gondolásáról tanúskodik, így a bejárati ajtó mellett kialakított, színezett betonpad az iskolatáskák és bevásárlószatyrok számára ideális design elem. Anyaghasználatában és sima felületében elkülönül a belga kézi vetésű klinker téglahomlokzattól. A szélfogó belső, vörös színárnyalata erős pont: bezsilipelés érzelmi értelemben is. A megérkezési zóna a belső térből szemlélve fa (tölgy) dobozként formált –a bejárati ajtó és mosdó ajtajai belesimulnak a felületbe.

A földszinten klasszikus funkcionális hármas fogad: konyha-étkező-nappali egy térben. Az élmény még is szokatlan és ennek az az oka, hogy míg a ház két végfala teljesen zárt, addig a két hosszanti oldalon nagy méretű üvegfelületekkel felnyílik a külvilág irányába. A hátsó fal felé közelítve a ház már már „kilyukad". A kandaló előtt, a legbelső, „nappali" térrészben már teljesen átlátni keresztben a házon: az északi oldalra, a már említett, szomszédos ősfás park irányába és a déli oldalon lévő saját kert felé. A nagyméretű üvegfelületek béleteibe be lehet kuckózni: az átszellőztetett rétegrendű falazat vastagsága itt nemcsak megmutatja magát, hanem adottsággá válik. Beülve a használat felsimul a ház külső homlokzati síkjához. Az a ház, ami az előbb még zártnak és vaskosnak tűnt, a nappali terében egészen nyitott, hártyavékony üvegfelülettel határolt.

De nem ez az egyetlen kettősség a térérzetben. A közösségi térsor középső szakaszát az étkezőasztal uralja, de az ebédlő nagy nyitható felülettel kinyúlik a kert irányába, amit egy felfüggesztett tető véd. A külső tér, egy fedett terasz jóidőben teljesen természetesen kapcsol a belső térhez. Ebben a középső részben amúgy elkeskenyedik a tér – ez az alaprajzon jól megfigyelhető. Az egyik oldalon a terasz beharap, az északi oldalról a lépcsőház miatt szűkül a tér. Ennek hatása kettős: az elsőre banálisnak tűnő téglalap alaprajz így dinamikussá válik és a középső térszakasz irányultsága elfordul 90 fokot, szinte kereszttengelyként érzékelhető.

A teraszról kimenve a kertből tárul fel az épület főhomlokzata: két egyenrangú szint 3-3 ablakkal. Jobban megfigyelve finoman aszimmetrikus ez a kép, már-már véletlenszerűen tér el a szabályos osztásrendtől: az emeleten a szülői háló ablaka lefut a padlóig, a konyha ablaka magasabban van és nyíló szárnnyal osztott, a teraszajtó pedig a belső falsíkra került. Az összképet ennek a teraszbejáratnak a ferde bemetszése mozgatja meg igazán. De minden játékosság és a nagy üvegfelületek ellenére sem érzékelhető kintről az a nyitottság, ami a belső térben megélhető. Mert nem az egyes homlokzatok megnyitása meglepő, hanem - mint már említettem - az az érzés, hogy egyes helyeken teljesen átlyukad a ház.

Az északi oldalhoz tolt lépcsőn a „tetőtérbe" feljutva fürdőszoba, három rendes méretű hálószoba és egy dolgozósarok található. A térélmény szempontjából meghatározó a már említett ősfás kert irányába nyitott, hatméter hosszú szalagablak és a szobák előtti folyosó tágassága, ami így játéktérként is használható. „Ma már ezt a lépcsőt is még egyszerűbbre venném – mondta ottjártamkor a tulajdonos – pedig először sokkal több gondolat volt bennünk ezzel kapcsolatban." 

A valódi téri meglepetés azonban az alagsorban ért: a gyerekek növekedésével a szülők a tetőtérből majd az alagsori szintre költöznek át. Így hallva, nem tűnik vonzó választásnak: a tapasztalat azonban lenyűgöző. A ház belső (keleti) homlokzata teljesen rejtett. Az utca felől földszint+ tetőtér magas, a kert felől kétszintes épület itt háromszintessé válik. A hátsó telek irányába mélyített, betonfallal lezárt páció titkos belső világ, ahova a kertből is le lehet sétálni. A bambusszal sűrűn benőtt rejtett átrium és mögötte egy nagyméretű hálószoba kapcsolódó fürdőszobával önálló mikrovilág.

A csend, a béke és a nyugalom helye. Egy kisméretű, centiméterről centiméterre átgondolt, arányosan formált,  gépészeti rendszerében alternatív megoldásokat használó (hőszivattyú, felületfűtés és hűtés), gazdaságosan működő épületben a megengedhető luxus. Okos és szép plusz: normális vágya a művészetekben jártas tulajdonosoknak. Egyben egy olyan együttműködés következménye, amelyben résztvevők törekedtek az építészeti fogalmazás tisztaságára, az arányosságra és a normalitásra, és ami így, teret ad annak is, hogy ez az otthon megünnepelhesse önmagát. Jó lenne, ha ez lenne ma a norma és a normalitás.

Somogyi Krisztina