Emberek/Interjú

Turányi Gábor DLA az építészeti prezentációról

1/14

Kátai Gergely

?>
Kátai Gergely
?>
Turányi Gábor a MOME-n, fotó Taskovics Dorka
?>
Skicc - Turányi Gábor
?>
Skicc - Turányi Gábor
?>
Makett - Turányi Gábor
?>
Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv:  ZOA
?>
Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv:  ZOA
?>
Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt
?>
Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt
?>
Makett - Turányi Gábor
?>
Kerékgyártó Béla születésnapjára - Turányi Gábor
?>
Skicc - Turányi Gábor
?>
Skicc - Turányi Gábor
?>
1/14

Kátai Gergely

Turányi Gábor DLA az építészeti prezentációról
Emberek/Interjú

Turányi Gábor DLA az építészeti prezentációról

2010.06.01. 13:18

A MOME végzős hallgatója Kátai Gergely négy interjút készített gyakorló építészekkel, a tervek prezentációjának legfontosabb kérdéseiről. Az utolsó beszélgetésben Turányi Gábor válaszol kérdéseire.

Kátai Gergely
1/14
Kátai Gergely

Kátai Gergely: Az első kérdésem és bevezetőm mindegyik esetben az volt, hogy:
Az építészeti prezentáció problémájának gyökerét az a dimenzió- vagy léptékváltás hozza elsősorban létre, ami miatt a megvalósulása előtt az épület csak valamilyen absztrakció segítségével képzelhető el, tervezhető vagy ismerhető meg. Ezzel a problémával más területek ritkábban vagy másképp kerülnek szembe, mivel lehetőség van az adott dolog folyamatos alakítására vagy modellezésére, kipróbálására valós méretben; több módja van a befogadásnak és megértésnek, nem csak a kétdimenziós absztrakció és a verbalitás.

Alapfeltevésem szerint meg kell különböztetni azokat a kommunikációs formákat, amelyeket vizualizációnak, szakmai kódnak és prezentációnak nevezek. Az első eszköz, amit a tervező saját maga használ (önmagával kommunikálva), hogy a gondolatait önmaga számára megvilágítsa.  Ezt az eszközt a munkafolyamat elengedhetetlen részeként használja a saját, egyéni kódrendszerében.
A második egy egyetemesebb szakmai kódrendszer, amit a kollégákkal, szakmabeliekkel, hozzáértőkkel használ a munkafolyamat közben, feltételezi a szakmán belüli egyezményes jelentések ismeretét. A harmadik olyan csatorna, amit arra használ, hogy a befejezett tervet laikusok számára érthetővé, meggyőzővé vagy eladhatóvá tegye.

Erről szeretnék kérdezni, hogyan vélekedsz erről?

Turányi Gábor a MOME-n, fotó Taskovics Dorka
2/14
Turányi Gábor a MOME-n, fotó Taskovics Dorka

Turányi Gábor: Értem ezt a hármas megkülönböztetést, gyakorlati megfontolásból nyilván alkalmazza is az ember, de azért én a lényeget tekintve egy ideje nem teszek különbséget a három dolog között. Illetve még a legpraktikusabb szakmagyakorlásban is vegyítem és hagyok átjárást a három kategória vagy szakasz között. Rájöttem, hogy én magam sem és a szakmabeliek sem látnak annyira térben, mint amennyire mondják, vagy amennyire gondolom magamról. Ez azt jelenti, hogy a legelejétől kezdve már magam is igénylem, hogy 3D-ben lássak dolgokat. Tehát majdnem olyan naiv és laikusok számára is érthető makettekkel, illetve skiccmakettekkel indítok inkább, amiket a sztereotip szokások szerint a vége felé szoktak csinálni.

K. G.: Tehát ez már a munkafolyamat része.

T. G.: Igen. Ez a tervező oldal felőli megközelítése annak, hogy ezt a három szakaszt szeretem egybemosni. A befogadói oldalról közelítve, azt tapasztalom elég régóta, hogy nagyon igénylik a legkülönbözőbb megbízók is azt, hogy belelássanak a gondolatmenetbe. Ehhez én elég vakmerően vetettem be már régebben is, újabban meg pláne olyan fegyvereket, amik nem szokásosak és inkább a szakmabelieknek szokott az ember mutatni. Szeretik és nagyon sokszor meg is értik ezeket a bennfentes rajzokat és maketteket.

K. G.: A makettek és rajzok mellett szerepet kap a virtuális 3D-s látványtervezés is?

T. G.: A virtuális modell ilyen szempontból csapnivaló, becsapós és hamis. Remélem, nem csak azért mondom ezt, mert én nem dolgozom számítógéppel, bár helyettem úgy dolgoznak, hogy az már majdnem olyan mintha én csinálnám. Én magam, a munkafolyamat közben, nem használom. Nem vetem be se saját, se prezentációs célból. A munkafolyamat végén, természetesen muszáj valamilyen prezentációs eszközként igénybe venni. Ugyanakkor nem egy munkánk volt már az utóbbi időben, amikor nem ezt alkalmaztuk, hanem kézi rajzokat, festményeket vagy manipulált makett-fotókat használtunk helyettük.

K. G.: Miért?

T. G.: Van egy magasztosabb és egy alantasabb célja. Mind a kettő idézőjelben, természetesen. A magasztosabb az, hogy nagyobb élvezet csinálni, sokkal jobban tetszik a művészileg megformált és megfogalmazott, erőteljesebb, a gondolatot sokkal inkább felmutató és sugárzó folyamat.

K. G.: Benne van a kézimunka.

T. G.: Igen, de van, amikor ez csak minimális. Ez lehet akár egy géppel manipulált, primitív makett fotója is. Itt már nem annyira a kéziség, hanem a kreativitás kerül előtérbe. Éppen az a gond a 3D-s virtuális modellekkel, hogy kimerülhetnek a kreativitás fegyvertárai. Még az olyan srácoknál is, mint a Zoánál az Onodi András, aki aztán egy igazi hétpróbás és rettentően a kezében van az egész. Zárójeles megjegyzés, hogy nagyon gyorsan változik ennek az egésznek a megítélése. Három éve még el voltam ájulva attól, amit az András elénk rakott, most már nem. Várnám, hogy még több jöjjön ki a számítógépes látványokból, de egyre kevesebb tud kijönni belőle. Nem az ő hibájából, hanem az eszköz alkalmatlan és emellett pedig látom, hogy egy sniccerrel, meg a vacak, ócska anyagokkal, mennyire végtelenek a lehetőségek. Ez a magasztos rész.

Az alantas része pedig az, hogy észrevettem, hogy ez a laikusoknak is nagyon vonzó, ami összefügg azzal, hogy beleláthatnak a titkokba. Egy kicsit leskelődés jellege is van talán. Mindenesetre a laikusok is mintha már megunták volna a virtualitást. Az persze túlzás, ha azt mondom, hogy a személyiség nem jön át a virtuális eszközökön, mert átjön. Sok laikus viszont nem lát különbséget, hogy az unokaöccse csinálta-e otthon, délután a bokros látványtervet a madarakkal, vagy az Onodi András. Én meg tudom különböztetni, és látom is, de sokan nem. Egyrészt egy szellemi eszköz használatáról és ennek az eszköznek a jó mederbe tereléséről van szó, másrészt a meggyőzés eszközéről, ami persze a szakmánkhoz hozzátartozik. Ez ugyanolyan folyamatos munkát igényel az embertől. De én nem szeretek leülni ezzel.

 

 

Skicc - Turányi Gábor
3/14
Skicc - Turányi Gábor

Skicc - Turányi Gábor
4/14
Skicc - Turányi Gábor

Makett - Turányi Gábor
5/14
Makett - Turányi Gábor

 

K. G.: Külön foglalkozni vele?

T. G.: Nem is az, hanem, hogy mit vetek be a meggyőzés érdekében. Amikor még friss volt a virtuális rajz, akkor nyilván egy nagyon jó fegyver volt, én magam is nagyon élveztem, hogy egy újdonság. Ugyan nem ábrándultam ki belőle, de nagyon gyorsan felismertem a korlátait, és ebben a pillanatban ott tartok, hogy használom, de csínján. Jósolni nem akarok, és nem is értelmes manapság, hogy mennyire jönnek vissza a hagyományos technikák, de a magam eszköztárában egyre többet használom a klasszikus fogásokat. Ebben nyilván befolyásolja az embert egy-egy olyan helyzet, amikor Steven Hollt is látja élőben, és tudja, hogy mit csinál, pl. amikor a repülőn akvarelleket föstöget. Ez persze ugyanúgy befolyásolja az embert és a világ hatással van rá, de elsősorban az embernek önmagában kell ezt megkeresnie, megvívnia, és időt szakítania rá.

K. G.: Nagy Mártonnal vontunk egy párhuzamot egy festő és egy kamera között. Illetve arról beszéltünk, hogy egy festő milyen pluszt tud belevinni egy képbe az ecsettel, amit esetleg egy szuperkamera, ami minden egyes pixelt és fénypontot rögzít valamiről, nem tud. És talán azért alakulhatott ki a kvázi fotorealisztikus 3D-s látványterves prezentáció, mert az emberek által jobban ismert és emészthetőbb képi kultúrához közelített, inkább a “reális" fotóhoz, mint a képzőművészethez. Sokkal fogyaszthatóbbá vagy ehetőbbé tette számukra a dolgot, kevésbé kell absztrahálniuk. Látják maguk előtt azt, amit majd a saját házukon élőben. De Márton véleménye szerint a fotorealisztikus látvány a legnagyobb absztrakció. Az összes többi közül az a legerőteljesebb. Neked erről mi a véleményed?

T. G.: Ehhez sajnos így nem tudok hozzászólni, hogy mennyire absztrakt vagy mennyire nem. Sejtek mögötte valamit, de nem vagyok elég felkészült ahhoz, hogy ezt eldöntsem. Azt viszont tudom, hogy nemcsak megunták a laikusok, hanem meg is rémültek tőle elég hamar, mert nem tudnak hozzátenni a fejükben semmit, mert lezárt és megfagyott dolog.

K. G.: Mondjuk egy könyv és a belőle készített film szabadsága közti különbség?

T. G.: Hasonló egy kicsit. Ezért ábrándultak ki, talán nem megunták. Mert a laikus is egy bármilyen kidolgozott kézirajzhoz, de akár egy maketthez is, hozzá tudja tenni a maga meséjét és kreativitását. Nem tudja kimondani, hogy mi, de valami zajlik a fejében. És szereti, hogy ez megtörténhet. Azt nem szereti, ha kész tények elé van állítva és ráadásul a még meg nem épült házat is véglegesen lekötöttnek látja. „Jaj, hát innentől kezdve nem is lehet majd semmit változtatni? Az a gerenda nem lehet máshol, másból? Az az ablak már nem is lehet nagyobb?" Én most csak egy ilyen primitívebb szinten tudok ehhez a kérdéshez hozzátenni valamit.

K. G.: Mit gondolsz arról, hogy egy tervezési folyamat több prezentációs szakasza, állapota, visszahat önmagára.

T. G.: Ez egy másik kérdés. Hogy, hogyan hat vissza magára az épületre, illetve az építészetre ez a virtuális kép. Ez egy nagyon izgalmas terület. De én ezt egyáltalán nem meggyőzési és prezentációs eszközként kezelném, hanem kifejezetten mint az alkotási és szellemi folyamat része. Ez azért nagyon fontos, mert amiről eddig beszéltünk, az más. Ott én elég pejoratív módon említettem a 3D-s látványt, ugyanakkor az alkotási folyamatban, a szellemi munkában, tervezésben nagyon fontos része van. Nem azt mondom, hogy mindent áthat, de vannak olyan alkotók szerintem, akik kifejezetten erre építik most már a dolgaikat. Én ezt inkább egy-egy alkalommal, vagy újabb munkáknál kísérletként értelmezem, és nagy élvezettel lubickolok benne. Ha egy nem rutinszerűen, hanem alkotó módon megkomponált virtuális kép készül, annak nagyon erős visszahatása lehet. Zavarba ejtően egyről szól az épület és a látvány. Ez egy nagyon bonyolult ügy, mert e mögé nem csak látványtervi problémák, hanem építési technológiai kérdések is tartoznak. Általában ez akkor valósul meg, amikor már a tervezésnél eleve nagyon erős a számítógépes háttér.

 

Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv:  ZOA
6/14
Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv: ZOA

Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv:  ZOA
7/14
Simplon udvar - építészet: T2a, látványterv: ZOA

Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt
8/14
Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt

Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt
9/14
Simplon udvar - építészet: T2a, fotó: Batár Zsolt

 

 

K. G.: Tudnál erre egy példát mondani?

T. G.: Igen. Pont az Onodi Andrásék csinálták a látványtervét a Simplon Udvarnak. Ez egy nagyon magas technológiával készült üveg-alumínium homlokzati rendszer. Ráadásul összetett számítógépes gyártás is van mögötte. A számítógép mint technológia végig kísérte a Simplon ház születését. Egy ilyen módon készült háznál nagyon is kell, és nagyon is jó, ha összefügg, összeforr a számítógépes műszaki tervezés és a látványtervezés. Hogy ez cáfolata-e annak, amit eddig mondtam, vagy csak egy más terület, azt nem tudom. Mindenesetre itt nem igaz az, hogy hagyományos alkotói módszerekkel, hagyományos prezentációval és eszköztárral ez megcsinálható. Egy ilyen esetben pozitívumnak tartom, hogy hasonlít a vízió és a megvalósult épület, miközben egy hagyományosabb építés esetében tévedésnek tartom, ha azt előre ennyire lemerevíti, vagy ennyire precízen előrevetíti, késznek csalja a virtuális kép. Nyilván ebből is kiderül, hogy forrongásban van pillanatnyilag ez a dolog, és percről percre változik. Én azt tartom nagyon fontosnak, hogy az ember tudatosan kezelje ezt magában és ne hagyja lezárulni.

K. G.: Véleményed szerint a verbalitásnak milyen szerepe van a tervezési folyamatban, a szakmabeli kommunikációban illetve kifelé a laikusok felé?

T. G.: Én nagyon fontosnak tartom. Nekem az egyik nagy hozadéka a tanításnak, hogy rákényszerít olyan dolgokat is megfogalmazni magamnak, amikhez egyébként biztos, hogy csak úgy, lusta lennék. Ha valaki saját magában is jól megfogalmaz dolgokat, akkor egy prezentáció alkalmával is könnyebben győz meg másokat. De nem csak ezért kell megfogalmazni.

K. G.: Nem feltétlenül a meggyőzésre gondolok, inkább mint kommunikációs csatornára, úgy kifelé mint befelé.

T. G.: Praktikus céljának gondolom, hogy egy tervezési folyamatban az építész munkatársakkal jól működik a verbális kommunikáció, további praktikus és fontos haszna, hogy egy jó prezentációs eszköze a meggyőzésnek. Ez a két fő ága van a praktikus oldalnak. A kevésbé praktikus, de szellemi értelemben nagyon fontos oldala, amellett, hogy önmagát is megerősíti és értelmezi, az az, hogy átjárást biztosít egyéb területek felé. Enélkül nem lehet az irodalommal, és rengeteg egyéb területtel kapcsolatot teremteni, amelyeknél a vizualitás mellet a verbalitásnak is komoly szerepe van. Ahol azt nem lehet kihagyni vagy nagyon féloldalassá válik. A film közeli példa lehet mint rokon medium. Vagy a szépirodalom. Megdöbbentően sok nagyon jó író nagyon is „építész-szerű" fejjel gondolkozik. Vagy ha nem is úgy gondolkozik, és talán nem is tud róla, nagyon sok inspirációt tud nyújtani az építésznek. Mészöly Miklós például kifejezetten ilyen, elképesztően jó környezetleíró. És nem csak ilyen közvetlen kapcsolat van. Ugyanarról van szó akkor is, amikor egyes írók építkeznek a szavakkal. A zenei kapcsolatokhoz is nélkülözhetetlen. Sok mindent a zenével kapcsolatban is megfogalmaznak, azt is olvasni kell. Ehhez az átjáráshoz a verbalitás, az építészeti gondolatok megfogalmazása nélkülözhetetlen, mert ennek hiányában nincs közös eszköz. A legegyszerűbben azzal tudom illusztrálni ezt, ha Janáky tanár úr egyszerre vizuális és verbális eszköztárát veszem, hogy ott mennyire erősíti egyik a másikat. Látható, hogy mennyire fölszabadítóan hat a vizuális kéz a verbális oldalra, de ugyanakkor a megfogalmazásból is jönnek a vizuális eredmények, hasznok.

 

Makett - Turányi Gábor
10/14
Makett - Turányi Gábor

Kerékgyártó Béla születésnapjára - Turányi Gábor
11/14
Kerékgyártó Béla születésnapjára - Turányi Gábor

 

 

K. G.: Beszéltünk arról, hogy a megrendelő egyre inkább szeretne belelátni a tervező munkájába és ki lehet mondani, hogy ez a tendencia egyre inkább erősödik. Már az 1850-es években elindult az a folyamat, hogy valamilyen módon demokratizálódjon az építészet és az adott munkákat ne megbízásos alapon kiemelt szereplők kapják, hanem legyen pályázat vagy verseny és valamilyen szakértői bizottság, zsűri, ami kontrollálhatja ezt a folyamatot. Ha manapság egy családi házat megrendel valaki, akkor igényli, hogy végig részt vehessen a folyamatban, míg régen egy falusi környezetben ez egész másképp működött. Ha valaki szeretett volna egy házat, hívta a kőműves és az ácsot, akik megépítették neki. Nem volt szükség prezentációra, mindenki bízott abban, hogy az jó lesz. Olyan lett, mint a szomszédé, csak legfejjebb kicsit nagyobb vagy kicsit más, mert nagyobb a család. Manapság ez miért működik másképp?

T. G.: Alapvetően az életformával és az életmóddal van szoros összefüggésben. Amíg az életmódban sokkal erősebb volt a közösségi rész, megelégedett egy hasonlóbb és a közösség többi tagjával egyenrangúbb és sokkal kevésbé individuális elemekből álló életformával. Ez ma már a feje tetejére állt. Egyértelműen és kirívóan individuális minden egyes emberi élet, a saját maga egyéni folyását követeli ki magának. Ezen egy építész gondolkozhat, lehet róla véleménye is, elítélheti az egyiket vagy a másikat, de alapvetően szembesülnie kell vele és tudatosulnia kell annak, hogy jelenleg mi a helyzet és mi a valóság. Mivel nagyon atomizálódott és különvált minden egyes közösség, család és ember élete, ezért a mai építészet sokkal erősebben párbeszédre épülő, ha úgy tetszik interaktívabb módon kell, hogy működjön. Egyébként anakronisztikussá válik. Egy hat lakásos lakóépületet sem lehet meghatározni egységesen, nem, hogy egy falut vagy várost. Itt azt a közhelyet muszáj kimondani, hogy az építészet csak tükrözi a társadalmat, nem pedig alakítja. Aki olyan elvetemült és annyira fölfuvalkodott, hogy azt alakítani gondolja, az kudarcra van ítélve.

Az egyik korszerű értelmezése az építészetnek biztos, hogy az, amikor részt kell vennie az építőnek, az építtetőnek és a megbízónak is az ügyek alakításában és az egész építési folyamatban. Ez azonban nem tévesztendő össze a demokratikus működéssel és most nem egy projekt kommunikációjáról beszélek. Inkább arról, ami kifejezetten a szellemi részéhez tartozik. Az alkotás, a tervezés szemlélete. Hogy kötelezően föl kell oldódnia ebben a körben annak, aki részt vesz benne – nyilván helyet hagyva az építész egyéniségének, amit el is várnak tőle, hogy beleadja. Ennek az aránya, egyensúlyi helyzete folyamatosan változik. Egy ma igaznak látszó jó arány, holnap már könnyen lehet, hogy nem az. Amikor az ember egy rossz épületet, várost vagy városrészt lát, az legtöbbször nem esztétikai kérdés, hanem ezeknek a kérdéseknek a rossz föltevése vagy megfogása, megfogalmazása. Tehát nem egyszerűen csúnya, hanem attól csúnya, mert nem volt ez a működés kellőképpen interaktív, vagy valaki nem jól játszotta a szerepét, vagy nem ott, ahol kellet volna. Én hiszek abban, hogy ennek a folyamatnak a különböző több ezer, vagy több millió aspektusa adja össze azt, ha valami zseniális, fantasztikus, vagy csapnivaló.

 

Skicc - Turányi Gábor
12/14
Skicc - Turányi Gábor

Skicc - Turányi Gábor
13/14
Skicc - Turányi Gábor

 

 

K. G.: Mi a véleményed az első képről, amikor egy új megbízással megkeresnek? Mi alakul ki benned: egy kép vagy egy hangulat? Itt nem tervezésmódszertanról, hanem inkább a belső kommunikációról szeretnék beszélni.

T. G.: Az én hozzáállásom elég szabálytalan. Az első pillanatokban szabadjára van engedve az intuíció, ám minden esetben fölbukkan egy határozott vízió. Hogy ez egy épülettömeg vagy belső tér, egy anyag vagy egy szín, az teljesen változó. Megpróbálom nyitva hagyni az észjárásom, hogy nehogy valamilyen kalodába szoruljon, nehogy pánik legyen, hogy jajj, valami hiba történt és nem látom magam előtt az épület tömegét. Teljesen nyugodt vagyok, ha csak egy színt és egy felületet látok. Utána ezt az első nagyon meghatározó, erős víziót nyugodtan hagyom kibontódni. Hagyom a maga útján folydogálni, és ami ebben érdekes, és mondjuk ez a technikája a dolognak, hogy nagyon nyitottnak lenni és nem becsapni magam, nem sietni. Ezekből a technikákból jön az, hogy egy hosszú-hosszú folyamat végeredményeként ezek az első víziók mindig igaznak bizonyulnak, és ugyanarról szólnak, mint a legelején. Eközben persze hagyom rettentően befolyásolni magam az első vízió utáni második pillanattól kezdve, a megbízó, a lehetőségek és minden egyéb által, amiről ez a szakma szól.

Ami az első víziót illeti: ezt nem előzi meg különösebb kutakodás vagy nagyon alapos vizsgálat, csak egy felületes körültekintés. Egy felületes megragadása a feladatnak, a feladat címének, a helynek, a megbízónak. Sose próbálok ebbe először alaposan belemélyedni, mert attól tartok, hogy eltorzítaná azt a bizonyos első víziót és komolykodóvá tenné. Ez nagyjából bevált, úgy tűnik, nekem megfelel, miközben vannak korlátai is. Például, mintha a kelleténél egyszerűsítőbb megoldásokra lenne csak alkalmas, vagy arra kényszerítené az embert. De ez őrült bonyolult. De az az egy-két építész a világban, akiket irigylek, tudja úgy csinálni. Na mindegy, ezt most hagyjuk, ez egy másik téma.

K. G.: Beszéljünk a léptékváltásról. Mit jelent az 1:100, vagy 1:2000? Mi az, ami képessé teszi az építészt arra, hogy ezeket az absztrakt fogalmakat helyesen kezelje, például amikor lerajzol egy 6 x 4 m-es szobát, tudja, milyen lesz, amikor megvalósul?

T. G.: Fejleszthető ez a képesség, az biztos, de nagyon nyitott gondolkozásra van hozzá szükség. Nem lehet megtanulni egy adott időn belül. Az iskolában is, és utána is nagyon sokat kell gyakorolni folyamatosan. Nagyon nagy elfogulatlanságra kell szert tenni a léptékkel kapcsolatban. Magára a terv léptékére vonatkoztatva is, és a tényleges építményekkel kapcsolatban is. Durván fogalmazva mindegy, hogy kis ház, vagy nagy ház, vagy egy szék, vagy egy város, a gondolkozásnak léptékmentesnek, és léptéken felülinek kell lennie. Sokáig azt hittem, hogy egy nagy méretű háznak a megtervezése nagyon más dolog. Ma már nem így gondolom. Sok-sok nagyon nyitott és átjárható rekesznek kell lennie az agyban, amik különböző léptékeket jelentenek. Ezek között száguldozni kell tudni, nem lehetnek köztük csukottak. Ezzel kapcsolatban nagyon sokat lehet tanulni a számítógéptől, mert nem ismeri a léptéket. Ez egy nagyon nagy szellemi hozadéka, ami még nem elég tudatos, de el kéne tanulni tőle. 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk