Programok

Városi Séták x Othernity: Séta a Népligetben a Planetárium érintésével

1/1

forrás: KÉK

?>
forrás: KÉK
1/1

forrás: KÉK

Városi Séták x Othernity: Séta a Népligetben a Planetárium érintésével
Programok

Városi Séták x Othernity: Séta a Népligetben a Planetárium érintésével

2020.10.20. 10:05

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Magyarország, Budapest

Építészek, alkotók:
Lux László, Tömöry Tamás

Cég, szervezet:
KÉK - Kortárs Építészeti Központ

Esemény kezdete:
2020.10.24. 10:00
Esemény vége:
2020.10.24. 12:00

Vélemények:
1

Folytatódik a Kortárs Építészeti Központ Városi Séták eseménysorozata, mely a 2021-es Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának, az Othernitynek középpontjába helyezett 12 budapesti épületbe kalauzolja az érdeklődőket. A szervezők október 24-én 10:00 órakor a Népliget felé veszik az irányt a Planetárium érintésével. 

Planetárium

A Népliget 1868-as alapítása óta a főváros legnagyobb parkja, amely három kerület határán terül el. Előkelőbb és a városközponthoz közelebb eső társaival ellentétben helyzete különösen nehéz, hiszen azt mondhatjuk, nincs olyan közösség, amely magáénak érezné. A lakók igényei nem találkoznak a hely nyújtotta lehetőségekkel: a kihasználatlanság bonyolult társadalmi-környezeti-városépítészeti problémákra hívja fel a figyelmet. Értékvédelem, fenntarthatóság, szegregáció, funkció-elavulás fogalmaival találkozunk, ha megpróbáljuk komplex képpé formálni azokat a gondolatokat, amelyek a Népligettel kapcsolatban sztereotípiaként vagy valós tapasztalatként felmerülnek. Az összefüggő zöldterület értéke a liget gondozásának nehézségei ellenére vitathatatlan, egyre inkább releváns. A Planetárium épületének sorsa párhuzamba állítható a liget egészének sorsával. A funkciójától meghatározott kialakítás igazán izgalmas építészeti képződményt jelent az angol parkban. A szocializmus egyszerre népművelésre és szórakoztatásra irányuló erőfeszítéseinek mintapéldájáról beszélünk. Lux László és Tömöry Tamás 1977-ben átadott épületének különlegessége a formák, a korhű anyaghasználat, a szocialista utópisztikus megközelítés és a kozmikus hangulat keveredésében rejlik.

Sétavezetők

Doró Viktória, a ReCity magazin főszerkesztője és a 2016-ban megvalósult, Népligetet célzó "Társszakmák együttműködése a fenntartható városért" műhelymunka projektvezetője
Jancsó Ágnes, a Lechner Tudásközpont munkatársa

Részvételi díj

Teljes áru jegy: 3500 Ft
Diák jegy: 2500 Ft

További információ

A Planetárium belső tereinek bejárása felújítási munkálatok miatt nem lehetséges. A séta során maszk viselése kötelező.

Maximális létszám: 30 fő. Jelentkezni itt lehetséges.

További részletek a bejárásról a program honlapján és a Facebook eseménynél, a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállításáról, az Othernityről itt olvasható. 

KÉK

 

Vélemények (1)
Reki
2020.10.20.
15:58

"A Planetárium belső tereinek bejárása felújítási munkálatok miatt nem lehetséges." Ez egy reményteljes mondat. Remélem hamarosan ismét megnyílik a planetárium!

Új hozzászólás
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk